2009. szeptember 22., kedd

London és nosztalgia

Éjjel érkeztünk, Nóra befogadott, aztán reggeli nálunk, Anikóval, Nórával, Beával, Miklóssal. Ebéd Nikkivel. Kis munkamegbeszélés, sok barátkozás. Nagyon jól éreztem magam, nagyon szeretetteljes légkör volt. Este pedig úgy dolgoztunk, hogy Nóra volt a Registrarom a low dependency oldalon, és közben Anikó dolgozott az intenzíven. Viccből mondtam Nórának, hogy, ha velem van, úgysem lesz semmi, mert a koraszülöttek általában bent maradnak, ha én ügyelek. Így is lett, békés éjszakánk volt, és nagyon nosztalgikus, otthon is így ügyeltünk, együtt félve, egymást támogatva, kéz a kézben, még a Főnixben is.



Ez egy furcsa hét volt különben. Nem volt malac, minden nap csak délután mentem be, este programok voltak, voltunk a Globe Színházban, és Massive Attack koncerten. Még a hétvégén sem dolgoztam. Újra nekiveselkedtünk, és futottunk, Bencét elkísértem focizni a Bettersea Parkba, ami hatalmas, nagyon szép, és rengeteg ember sportol ott, én futottam a meccs első felében. Aztán a kisgyerekeket néztem, ahogy fociedzésen vettek részt. Bencével megállapítottuk, hogy itt mennyire hozzátartozik a sport az emberek életéhez, és mivel jó sok park van, nem is zsúfoltak.



A sportot tényleg szeretnénk komolyan venni. Én ma egy teljes, nagy kört futottam (5km), úgyhogy egy hulla vagyok. És közben van egy csomó intézendő dolog, ráadásul gőzerővel állást kellene keresnem. Jó dolog a feleség: este melléd fekszik, és megszorítja a kezed. Ti is szorítsatok.

3 megjegyzés:

  1. nagggyon szorítunk!!! Főleg, miután végre rájöttem, hogy Te nem a Dorka vagy, már azt hittem, elvesztette az állását...:)))))))

    VálaszTörlés
  2. Az utsó képen Dorka mennyire Panni! (Vagy Panni mennyire Dorka?)

    VálaszTörlés