Kinéztem az ablakon, és megsajnáltam egy ludat. Igen, én, aki irtózom a madaraktól. Először is az tűnt fel, hogy szokatlan, nagy méretű állat mozgolódik a nagy, füves foci- és játszópályán, amire az erkélyünk néz. Mert a sok sirályhoz, bagolyhoz, cinegéhez, sólyomhoz és persze a vérmókushoz már hozzá vagyunk szokva, sőt még a rókák jelenlétével (ami városban, úgy tanultam anyukámtól, veszettséget jelent) is kénytelenek voltunk megbarátkozni, mert hiába jelentettem fel őket a kórházban illetve az office-ban, azt a választ kaptam, hogy igen, jönnek, és túrják a szemetet, ez normális, nekik is enniük kell. Visszatérve a nagy szokatlan állathoz, alaposabban megnézve vadlúdnak bizonyult, méghozzá kettőnek, és az egyik, amelyiket először láttam meg, sántított nagyon. Ahelyett, hogy nyugtáztam volna a dolgot, elkezdtem gondolkodni, vajon csipőficama van-e, vagy eltört a lába, és hogyan tudnék segíteni? Tehát akárhogy is nézem, azon kaptam magam, hogy érzelmeket táplálok egy ismeretlen lúd iránt.
A másik nagy élményem az utóbbi időben anyósom új regénye, nagyon tetszett, jó olvasni, izgalmas, és rengeteget tanultam belőle szerintem. Tehát nemcsak a lelkemet érintette meg, és indított el egy csomó gondolatot, múltról, jövőről, családról, az emberiségről, hanem a konkrét tárgyi tudásomon is nagyot lendített. Már alig várom, hogy a Bence is kiolvassa. Ő még csak a felénél jár, és most olyan érdekes helyzet állt elő, hogy átmenetileg többet tudok családunkról mint ő.
A hétköznapi dolgokhoz visszatérve voltam állásinterjún az NTS-nél (Neonatal Transport Service London), és megyek majd locum shiftekre márciustól, előreláthatóan egy héten 1, maximum 2 alkalommal 12 órát). Ez még a hazamenés előtti utolsó szakmai dolog, amibe belevágok tapasztalatszerzési, tanulási céllal, meg mert hátha utána otthon dolgozhatok majd a Cernynél is. Ezen a héten nem volt malacka, és a cikkeket próbálom írni, voltam is a Nórával statisztika kurzuson, ami egész hasznos lett volna, ha a vége van az elején, így a lényeget már csak hadarva kaptuk.
Most végigdolgozom a következő hat napot, és a hetediken irány haza!!!!!!!
BATH
A múlt hétvégén Bathban voltunk (köszönöm, szüleim!), kocsival mentünk, amit a Péternek köszönünk nagyon, a szüleim is köszönik, mert őket is azzal szállítottuk a két reptér között. Másra nem is használtuk az autót, csak rengeteget fizettünk a parkolásért, amíg nem találtunk egy utcát (sajnos elég későn), ezt pedig az Áronnak köszönjük, ahol valami felfoghatatlan okból mégis ingyen lehet parkolni. Pedig a napi 15 font a minimum máshol, és ha véletlenül be merészelsz menni London központjába, akkor még azért külön is fizethetsz congestion charge-ot a méregdrága parkolás mellett. Ami azt illeti, most a tfl (bkv) is árakat emelt, így az eddigi szeretetem csökkent irántuk. Mert eddig elvarázsoltak azzal, hogy küldenek emailt a hétvégi javítási munkálataikról, illetve azzal, hogy minden pontosan jár (ha nincs hó), és mindig rendesen útbaigazítanak.
Bath egy római fürdő köré települt fürdőváros, Angliában viszonylag ritkák a római kori maradványok, így ez nagyon felkapott hely, sok turistával, még télen is, és még Stuart is fel tudta sorolni a nevezetességeit. Ezek: maga a fürdő, ahova 30 fontért már be is mehettünk volna 2 órára, mellette a múzeum, ami nagyon jó, külön gyerekeknek való audioguide-dal, füstölgő medencékkel, ásatásokkal, a padlófűtés bemutatásával stb.
Aztán van a nagyon szép Royal Crescent, egy félköríves házsor nagy-nagy parkkal, ezt ifjabb John Wood tervezte, a terecske, amin egész körben vannak a házak, és ahol híres emberek laknak (pl. Nicolas Cage), idősebb John Wood munkája. Nemcsak ez a híres mérnökcsalád, hanem Jane Austen is élt Bathban, és a hat könyvéből kettő itt játszódik. Ezért van is egy túra, amin voltunk, és körbejártuk a városkát egy Pickwick leszármazott bácsi vezetésével. Szuper volt, bár én furcsálltam, hogy folyton kérdezgeti, értjük-e, amit mond (Bence szólt, hogy kedvességnek vegyem, és ekkor rádöbbentem, hogy milyen régen nem kérdezgetik ezt már tőlem, persze lehet, hogy csak azért, mert megszoktak. Tudják, hogy béna a kiejtésem, és nem hiszik, hogy nem értem, amit mondanak). Ezeket láttuk, és még az Avon nevű folyót, amiről kiderült, hogy sok van belőle Angliában, és ez nem a Shakespeare-féle, mert a szó maga folyót jelent óangol nyelven.
Családi eseményen is voltunk virtuálisan a Bed and Breakfastünkből, ahol összekötöttük (HD) a laptopot a plazmatévével, és nagyban láttuk a Pataki családot (meg Gulyást), és még együtt is énekeltük, hogy Boldog szülinapot, Feri! Doma roppant jó fej volt, állítólag Need for Speedezik. Benedek meg, már úgy fogalmaznék, hogy a szokásos módon, a dédnagypapa sütijét ette száját nyitogatva mindig újabb falatért.
A laptopösszekötés persze a filmnézést is lehetővé tette. A The Dark Knight nekem volt kötelező eddig nem látott, a Zeffirelli: Rómeó és Júlia pedig a Bencének. Szerintem mindenki elismerheti, hogy két szuper jó filmet láttunk.
Tudjátok, hogy van ez? Manapság az üzleti modell lényege, hogy az adott termék teljes piaci kapacitását kihasználjuk. Fontos a jó marketing, a pontos célközönség, az esemény után egy évvel tökéletesen időzített DVD-kiadás, a cuki játékfigurák, a két részre bontott utolsó fejezet... Na, nem kell megijedni, ez itt nem a beszámolóink vége, de a Szilveszter második részét a kiadó kénytelen volt mostanáig visszatartani, hogy a kattintásokat maximalizálja. Ki érti ezeket a kiadókat?
Hol is hagytuk abba? Ott, hogy Karcsi és Márta dobbantott Ausztráliába, ami jó régen volt, mert ma értek - Londonon keresztül - haza Pestre. Dorkával kimentünk eléjük a vadiújkölcsön Volvónkkal (kösz, Péter) Heathrow-ra, onnan átkocsikáztunk Gatwickre, ahol a lebarnult, még inkább: kipirult szülők reggeli közben meséltek egy-két csodálatos történetet dzsungelről, kengurukról, csirkeevő krokodilokról, korallzátonyról - tisztára, mintha Pandorán lettek volna (lásd az előző részt).
De mi nem mehettünk velük (különben sosem pihenték volna ki magukat), ráadásul Panni is itt maradt velünk. De most már igazán nem akarok a Panniról mindig csak negatívumokat mesélni. Nagyon jó volt benne például, hogy karácsonyra kapott egy szuper laptopot a nővérétől, szóval azt bütyköltük. Tényleg tök jó, hogy kis küzdelem árán szinte mindent be lehet állítani a Windows 7-ben, persze tudom, hogy ez sehol nincs az open source-tól, de ahhoz érteni is kell. És vicces, hogy szinte alig van olyan program, amire igazán szüksége van az embernek, és nem elérhető ingyenesen az internetről. Tudtok ilyet?
A szép vakációt csak Dorka brutális, elképesztően szakszerű, házilag elvégzett lábkörömműtéte kavarta föl. Ami miatt nem lehetünk eléggé hálásak (Köszönjük, doktorúr!) Kötözés előtti képeket nem közölhetünk a 28 éven aluli olvasóink miatt. Ha engem kérdeznek, én az otthonkörömlevágás mellett vagyok. Nyilván nagyobb a fertőzésveszély, vannak kockázatok, némi kényelmetlenség, de szerintem mindenkinek joga van eldönteni, hogy milyen környezetben érzi nagyobb biztonságban magát, hol tud kellően kiengedni. Mert nem minden kézzelfogható, vannak lelki dolgok is. Persze nem árt, ha a közelben van egy kórház.
December 29-én érkezett meg hozzánk látogatóba Vera, Gábor és Balu. Panni javaslatára kimentünk Heathrowra igazábólszerelmesest játszani. Szép volt, jó volt, csak néha ráléptem Dorka lábára. Barátaink nagyon aranyosak voltak végig, és ez nem is olyan meglepő. A fiúk még Krysisozni is hajlandóak voltak egyet, ami egy magyar társasjáték, de sajnos nem varázsolt el bennünket teljesen ezidáig, pedig a leírása jól indul: "Hajdan vala a luxus és az őrült tékozlás kora. Az elzüllött népességen eluralkodott a túlzott dekadencia, és már csak a háborúkra és hasonló hétvégi, fantáziavilágbéli szórakozásokra maradt ideje." Wow.
30-án elmentünk a már sokak által dicsért Churchill-múzeumba, a Cabinet War Roomsba. A kiállítás nem olcsó, de hihetetlenül gazdag és látványos. Az eredeti bunkerekben számtalan emlék és leírás található, tele interaktív kütyükkel, hanggal, videóval. Meg is beszéltük utána, hogy nem az a durva mindebben, hogy vannak ilyen spéci kiállítási tárgyak, hanem, hogy tényleg működnek is. Azt el kell mesélni, hogy mindeközben Londonban az évezred tele volt. De tényleg, 50 éve nem volt ilyen hideg és ennyi hó. Úgyhogy a múzeum után egy kocsmába menekültünk, onnan pedig haza, a Pavilion pubba vacsorázni. Portsmouth-Arsenal 1-4.
Másnap elérkezett az év utolsó napja. a többség okosan kihasználta ezt, és ágyban maradt, Vera és Gábor a British Múzeumba mentek. A szilveszteri ebéd indiai csirke volt, de sajnos odaégettem a hagymát meg a paprikát, ezért keserű lett. Abban, hogy a kaja mégis elfogyott, szerepet játszhatott az is, hogy Balu kevert egy nagy adag Original Pimm's koktélt: limonádéval, gyömbérrel, gyümölccsel és kígyóuborkával. Ilyet isznak Ascotban is. Megadtuk a melegítés módját.
Az este - mint az angoloknál általában - elég korán indult. Szerintem, ha tehetnék, ezek a szilveszteri éjfelet is átraknák este tízre, hogy kényelmesebb legyen. Betáraztuk a Cuba Libréket, és irány a belváros. A Trafalgar Square környékén már állt a bál. Ahogy sétáltunk a Stranden, hömpölyögtek az emberek, felszíni közlekedés persze semmi. Mindenki a Temze partjára akart lejutni, hogy a tűzijátékot nézze. Ehhez már nagyjából este kilenc körül be kellett állni a kijelölt területekre, mert ezeket lezárták, mikor megteltek. Mi nem akartunk annyit fagyoskodni, ráadásul tűzijátékban magyaroknak nehéz újat mondani, úgyhogy másfelé vettük az irányt. A londoni tűzijáték azért nagy mulatság, és néha egészen különleges, például gazdasági világválság idején.
A mi utunk azonban London egyik legmenőbb klubjába vezetett, a Trafficbe. A klub azért volt nagyon menő, mert itt dolgozik bár mixerként Balu unokatestvére, Viktor, és ez sokat dobott a hangulaton. Egész pontosan Viktor dobott össze nekünk egész este fergeteges koktélokat a Daiquiritől a Cosmopolitanig - jutányos áron. (Remélem, ezt a főnöke nem olvassa. Vagy ha igen, akkor nem tud magyarul.) A zene egész jó volt, a hangulat meredeken emelkedett. Megismerkedtünk egy kedves lengyel társasággal, lendületesen táncoltunk, és ekkor történt az első malőr: az alkoholtól csúszós padlón - hibátlan egyensúlyérzékem ellenére - olyan szerencsétlenül estem hasra, hogy közben megrándítottam a hüvelykujjam. Egy ideig a megfelelő véralkoholszint ellensúlyozta a bajt, az éjfél szeretett barátaink ölelésében ért el minket, de az este utána következő részét azzal töltöttem, hogy az asztalnál ülve egy hajtásra kiittam a Balu által hordott koktélokat, és az ujjamat a jégbe tettem. Egy idő után mások koktéljaival is ezt csináltam. Később nem tudom.
Mindezzel párhuzamosan Dorka a benne lévő többféle gyógyszer és égetett szesz hatására kissé elfáradt, úgyhogy eldöntöttük, hogy hazamegyünk. A többiek mulatságát nem akartuk elrontani, úgyhogy kettesben indultunk el erről a kedves helyről, ahol az este folyamán egy fiatalember hozzám lépett, és azt mondta: "You have a fuckin' beautiful wife!" - csak a miheztartás végett. A hazaútról annyit, hogy elsétáltunk a buszhoz, ahol félrészegen, félholtan megállapítottuk, hogy nem jár, merthogy egyáltalán semmilyen éjszakai busz nem jár szilveszterkor Londonban. De nem kell megijedni, mert cserébe egész éjjel jár a metró! Óriási hangulat volt hazametrózni az újévi népekkel. Másnap kiderült, hogy a többiek is szétváltak, Veráék hasonló körrel viszonylag hamar hazajutottak, Panni és a javíthatatlanul romantikus Balu azonban lementek a folyópartra, és csak komoly kerülőkkel és egyórás fölösleges várakozásokkal tudtak ágyba jutni. De szép is a szerelem. (Félek, most újabb állandó olvasót veszítettünk el.)
2010. január 1. Az új év első napja. Kemény. A kötelező program az előző esti sérülések felmérése volt. Ez a többségnek csak zuhanyt, ásványvizet és némi ágyban maradást jelentett, én viszont elmentem a kórházba röntgenre. A kedves röntgenorvos mondta, hogy el van törve. Aztán kinagyította a röntgent, elküldte emailben (!) az ápoló nővérkémnek, aki mondta, hogy nincs, de ne haragudjak a röntgenorvosra, biztos fáradt. Nem haragudtam, ez teljesen érthető január elsején. Időközben a hős Balu megfőzte az újévi lencsét, ami csodálatosan finom lett. De ami ennél is fontosabb: működött. Muszáj elmesélnem, hogy mi a helyzet velem és Baluval. Velem és Baluval az a helyzet, hogy, ha én elmegyek valamilyen másik országba élni, és ő meglátogat, akkor egy bizonyos összeget nyer valamilyen szerencsejátékon. Ezt a tanulságot remélem, már ő is leszűrte, úgyhogy ajánlatot teszek: hajlandó vagyok rövidebb időre Barbadosra kötözni, ha állja a költségeket, vendégül is látom örömmel a nyeremény 30%-áért cserébe. Szerintem ez baráti. Személyiségi jogi okokból nem áll módomban tovább részletezni Balu szerencséjét, elég az hozzá, hogy aznap kedvese, Panni abszolút egy hullámhosszon volt vele, és 4-esre vizsgázott.
Újév napján, mivel a bécsi koncertre nem tudtunk menni, este musicalre mentünk, és megnéztük különpáholyból a Mamma Mia!-t. Szerintem Gáborék élvezték, és ennek örülök, de nem ez a legjobb előadás Londonban. Panni is egyetértett azzal, hogy érdekes módon a filmadaptáció sokkal hangulatosabb az eredetinél. Lehet, hogy csak a szereposztás, esetleg a fejfájás és a dehidratált állapot volt a gond. De ami a legnagyobb csicskaság, hogy a kihagyták azt a ziccert, hogy elénekelik a végén a Happy New Yeart. Ez nekik showbusiness.
Másodikán jött el Gábor nagy napja, de ez később elmaradt. Ekkor mentünk ugyanis - könnyű bab-ebédünk után - a Fulham-Swindon Town FA-kupa meccsre. Az idő, a hangulat, a stadion megint pazar volt, a játék sajnos elég gyenge. 1-0. Ami jó volt, hogy Bobby Zamorát láthattuk gólt rúgni, azóta lerúgták és sérült. Most az egész Fulham dögrováson van, a bírók hülyék, az ellenfelek aljasak, a szerencse ellenünk van - azt hiszem, kezdek igazi szurkoló lenni. Említésre méltó még, hogy mikor odaértünk, ár nem volt aznapi programfüzet, amit Balu akart venni, de az egyik újságíró nekünk adta az övét. Ezt Balu itt hagyta, majd viszem neki.
Az utolsó este egy régen tervezett videózással zárult. Balu egyik karácsonyi ajándéka a The Nightmare Before Christmas volt, és ezt a többség még nem látta. Pazar film. Tim Burton igazi mágus, alig várom az Alíz Csodaországbant. Panni később elmesélte, hogy van a ovijában egy 3 éves, akinek ez a kedvenc filmje. Helyes gyerek lehet.
A szép napokkal elmúltak az ünnepek is. A szomorú búcsúra hajnalok hajnalán került sor. A taxi jött, és ment. A barátok jöttek, és mentek. De milyen jó, hogy jöttek.
Arra gondoltam, amíg a Bence nem jön elő a második résszel, beiktatok egy elmélkedős posztot. Miért is jó itt lenni és miért is nem. Ennek a témának van egy tágabb értelmezése is, maradni vagy visszamenni címen. Ez utóbbi már biztosan eldőlt, visszamegyünk, vissza akarunk menni. Mindenfajta csábítás ellenére. Tudom, egyre többen vannak az ismeretségünkben, akik ellenkezőleg döntenek. Én teljesen megértem őket, alapjában, és nem azért szeretnék mégis visszamenni, mert nem értek velük egyet, hanem mert én jobban érzem magam otthon, sokkal nagyobb biztonságban lelkileg, és otthonosan, ismerősen. Ez legnagyobb részben azért van, mert ott élnek az emberek, akiket szeretek, család, barátok, munkatársak. De valamennyire a hely miatt is. Ahányszor haza megyek, mindig olyan megnyugtató érzésem van, pont olyan, mintha tegnap is ott lettem volna. Van itt egy reklám a mozifilmek előtt, amit Budapesten forgattak, és mikor először láttuk, a második képkockánál tudtuk, hogy az otthon van, pedig akkor még csak valami házfalat mutatnak. Azt is elhiszem, gondolom, hogy ha jó sokáig él valaki máshol annak ellenére, hogy otthon érzi otthon magát, ez átalakul, és a második otthon először ugyanolyanná, majd első otthonná válik. De ezt nem akarom kivárni, nálam nagyon lassan menne. Meg szerintem gyereket nevelni is nehéz lehet egy más helyen, hiszen nekem is teljesen új dolgokat nehezebb megérteni, nehezebb bennük segíteni.
Vissza a kevésbé tág értelmezéshez. Jó itt, mert az emberek nem idegesek. Nem sietnek, adnak magukra, adnak időt maguknak pihenni, nem dolgozzák magukat halálra. Nem büntetik meg, aki elkésik a munkából, ezért nem is kiabál senki, ha a metró fél órát vesztegel az alagútban, állnak az emberek, hallgatják a kis zenéjüket, olvasnak újságot vagy éppen filmet néznek a PSP-jükön. Ha valamit el kell intézned, de mindenki éppen tea, lunch meg coffee break-en van, amikor telefonálsz, hát telefonálsz másnap is meg harmadnap is. Ha a level csak két hónap alatt érkezik meg, hát elcsúszik minden két hónappal, nem tragédia. Ha nincs elég nővér, mert valaki beteg, a többiek pedig nem áldozzák be szabad napjukat, akkor nem veszünk fel több gyereket az osztályra, és kész. Itt már kicsit átlógtunk a rossz oldalra is. Aztán a vásárlás is nagyon jól esik itt, hiszen nagyon zökkenőmentesen lehet bármit házhoz rendelni, a boltokban pedig mosolyognak az emberre, és nagyon megdicsérik a választását, azonnal mindent visszacserélnek, vagy visszaadják a pénzedet. A Bencének fél év után visszafizették a DVD árát, ami összetört. Tudod, hogy milyen szolgáltatást kapsz a pénzedért. A nagy bevásárlóhelyeken minden van, ízléses, szép, tiszta, és általában minden nép kajáját meg lehet találni a polcokon. Vannak gyönyörű parkok, és még a réten is rendszeresen nyírják a füvet. Nagyon sokan sportolnak. A tömegközlekedés (ha nincs hó) pontos, és az információkhoz is nagyon gyorsan és hatékonyan lehet hozzájutni. Nem bántják egymást az emberek, amiatt, hogy ki honnan jött, mindenfelől élnek itt emberek, és senki nem csodálkozik rá a másikra, akármilyen hülyén is van felöltözve. Mindenki meg van fizetve, a többség befizeti az adót. Az emberek járnak színházba, musical-re, sörözőkbe, vacsorázni, foci meccsekre. Azt hiszem ezt nevezik jóléti társadalomnak. A foci meccs az különösen nagyon jó, a klubok, tagságik, küldözgetnek mindenfélét, az tényleg nagyon jó móka. Kultúrából aztán itt nincs hiány, és rendre az angolok is látogatják a kiállításokat, koncerteket, eseményeket. A bejegyzés címén rágódva azt is meg kell adni, hogy néha úgy érzem, az angolul egyszerűbb dolgokat kifejezni, valószínűleg azért, mert egyszerűbbek a kifejezések.
És akkor a másik oldal, hogy nem gondolkoznak, mert policy-k szerint élnek, nem tudják lesöpörni a vonatperonról a havat, mert nincs nekik leírva, hogyan kell. Mindenki csak saját magával törődik, nem is nagyon néz a másikra, ha nem muszáj, lökdösődnek, nem engednek előre, neked mennek, ha nem térsz ki. Amiért nem fizetsz, az általában rosszabb minőségű, például állami iskolák. (ez az egészségügyre nem igaz, ott nagyon nagy a kontroll) De azért általában mindenért fizetni kell. A házak hidegek, a csatornázás stb. nagyon rossz konstrukciók alapján épült, a meleg és hideg víz még mindig két külön csapból jön. Nem tudnak főzni, kivéve hamburgert, na jó, meg a Bence szereti a steak-et. A másik oldalon vezetik az autót. De a legrosszabb tényleg az, hogy nem gondolkoznak. Képesek azt mondani, hogy akkor ezt nem lehet megcsinálni, és kész. Nem nagyon barátkoznak. Mindenki mosolyog, meg úgy tesz mintha érdekelné a másik ember például a munkahelyeken, de igazából azért nem érdekli. Nem szívesen avatnak be személyes dolgokba, nem járnak össze az emberek egymáshoz, csak a pub-okba mennek együtt, de ott sem igazán személyes dolgokról beszélgetnek. A munka, a foci, és az időjárás a kedvenc témák. Az egész karácsony is olyan kötelezőnek hatott. Volt karácsonyi vacsora, meg szép fa, meg égők, de hangulat az nulla. Semmiért nem lelkesednek, az előadások után rögtön elhagyják a mozit, színházat. A mozikban nincs helyjegy. A gyorséttermek a legolcsóbbak, és nincs is rendes kínai. Aztán még van az a dolog, ami a jó oldalhoz is tartozik, de megint visszakanyarodik a butasághoz, vagy pontosabban a gondolkodás hiányához. Mégpedig, hogy senki nem csal. Sehol. Ez alapvetően jó, és szép. Könnyű őket átverni, mert nem is feltételezik, hogy azt mondod, hogy diák vagy, mikor nem is. De ez azért is van, mert nem is jut eszükbe, hogy utánagondoljanak valaminek, mindig az az érzésem, hogy szerintük minden csak úgy van, és kész, sosem kérdezik meg, miért. Félreértés ne essék, magát a tényt, hogy nem csalnak, azt nagyon szeretem.
Szóval összességében mindenhol jó, de legjobb otthon, ezt már több helyen is megállapítottuk. És különben is minden nap egy veszteség, amit ilyen távol töltünk tőletek. Külön kiemelném a minigyerekeket, Benedeket, Lujzát, Domát, Danit, Annát-Flórát, Nudlit. És a Főnixbe is nagyon vágyom vissza, hát még a PIC osztályra. Elég hülye vagyok, mi?
Azt is hozzá kell tennem az igazság kedvéért, hogy most, hogy az Áront felvette a Nikki dolgozni, ma reggel hármasban Stuarttal újra olyan jó volt a hangulat, és olyan gördülékeny a munka, mint az elején Take-val. Úgyhogy ma reggel azért megfordult a gyomromban a gondolat, hogy azért őket sajnálni fogom itt hagyni. És Nórit pedig mindketten nagyon szívesen vinnénk haza magunkkal.
Köszöntjük törzsolvasóinkat és azokat is, akik véletlenül tévedtek ide. Kérdés persze, hogy lehetséges-e direkt tévedni? Újévi fogadalmacskáink közé tartozik az is, hogy minden nap töprengünk az élet ilyen fontos rejtélyein. Jobb híján most én vagyok Sherlock, hiszen Dorka az igazi doktor. Vegyük például az évtizedeket: 10 évvel ezelőtt vesszőparipám volt, hogy a XXI. század, illetve a harmadik évezred nem 2000-ben, hanem 2001. január 1-jén kezdődik, ennek belátását az olvasóra bízzuk. Más a helyzet azonban az évtizedekkel, mégpedig az elnevezésük miatt. Az nem vitás, hogy 1990 az időszámításunk utáni 199. évtized utolsó éve volt, és nem a 200. évtized első éve, mégis nehéz lenne azt állítani, hogy nem vele kezdődtek a 90-es évek. Következésképpen a 2000. év egyszerre a XX. század utolsó éve és a 2000-es évek, vagy ahogy Angliában hívják: a Noughties* első éve volt. Érdekes.
Arról, hogy valóban minden napra jusson valami elgondolkodtató, egyik karácsonyi ajándékom, egy 2010-es bridzsnaptár gondoskodik. Napi egy leosztás emlékeztet arra, milyen csodás ünnepeken vagyunk túl. Kezdődött még december közepén anyuval, aki újabban kéthetente jár Londonban, hol filmbemutatón, hol családlátogatáson, és már jobban ismeri az eldugott karácsonyi vásárokat az Oxford Streeten, mint mi. Elmentünk a világ leghosszabb ideje játszott színdarabjára, Aghata Christie Egérfogójára, ami több mint 25.000 (!) előadásnál tart. A mókás az, hogy a rendezés épp olyan, mint 50 éve. Helyes darab, de nem vitás, hogy a fő műsorszám a Fulham-Manchester meccs volt. Sosem fogom elfelejteni, hogy tőlem alig pár méterre szaladgált Scholes, Owen, Rooney - és közük sem volt a meccshez! 3-0.
A szuper kiskarácsonyról már szóltunk, de azt hozzá akarom fűzni, hogy Karcsi és Márta 25-én továbbutazott Ausztráliába (nem volt egyszerű, mert Angliában Christmas Day tiszteletére nincs tömegközlekedés - egyáltalán), ahol állítólag jól érzik magukat, ha lesz kedvük, írnak beszámolót is, és különkiadjuk exklúzíve. Persze a Panni meg itt maradt. Annyira jól érezte magát, hogy először két napig kis se mozdult a lakásból, azután is csak óvatosan, egy-egy moziba, végül egy háromfős brigád jött Magyarországról, hogy hazaszállítsa.
Szóval eljött Vera, Gábor és Balu is, de előbb a filmekről. 1, Sherlock Homes - alapvetően rendben van, ám kétségtelenül sok az akció, ami a logikai brillír rovására megy. Guy Ritchie ügyes, de a film jobb lenne, ha jött volna Kisnulltáborba. 2, Avatar - fucking hell, egyszerűen lenyűgöző, mesés: másnap úgy ébredtem, hogy Pandorán vagyok. Ha valamilyen kritikát kéne megfogalmaznom: nem az a baj, hogy a storyt úgy kalibrálták, hogy 10 évesek is követni tudják, hanem az, hogy ez nem sikerült, és ezt 6 évesek is simán értik, és sokkal jobb lenne a film, ha lenne még legalább egy, esetleg valamivel összetettebb konfliktus. 3D kötelező, Imax ajánlott.
Mivel egyszerre nem szabad túl sokat írni, most vé
*E heti játékunk az angolokhoz kapcsolódik (aki teenager, az hány éves?): a decemberi Empire összeszedte a Noughties top 10 filmes karakterét, és velük jelentetett meg alternatív borítókat. Akinek van kedve, kommentelje meg, hogy szerinte melyik lenne a top tíz magyar filmes ikon (nem színész, karakter) az elmúlt évtizedből?
Ki tudja, mit mondott Pindarosz?
Bence otthon érzi magát előkelő környezetben is.
Drága Lizzy, szabad egy táncra?
Dorka hiába keresi a házat, hiszen csak a titokgazdától tudhatja meg, hol van.
Cikkbe van, cakkba van
Na, akkor ez a rész mostantól a miénk, elkerítettük.
Ez ám a príma elhelyezkedés, szemben a fürdővel
Jó napot, tessék mondani itt lakott Jane Austen?
Télapó itt van!
