angol - magyar

Hááát. Azt hittem a magyarok tudnak inni. Az elején még magamról is azt hittem. Aztán egy idő után már csak odaképzeltelek titeket egyenként, ki az, aki bírná még....

Na jó, meg tudtok győzni, hogy túlzás, amit írtam, de mindenesetre eléggé meglepődtem. Stuart, a laborvezető tegnap nagyon kedves volt, hárman voltunk bent dolgozni, ő, Mani, az indiai orvos, meg én. 5-kor mondta, hogy feláron a sör a pubban, menjünk, egy barátnőjéhez csatlakozzunk. Fél hatra ott is voltunk, épphogy elértem az utolsó metrót hazafelé, valamikor fél egy után. Az egészben az volt a legfélelmetesebb, hogy nem lehetett nem inni, négyen voltunk, és mindenkinek volt 2! köre (lehet, hogy valakinek több). Az egyetlen csel, ami működött,hogy amikor én mentem el inni venni, magamnak nem vittem. De ezek zokszó nélkül legurítottak 8-8 pint sört, Stuart Guinness-t ivott, én gondoltam, inkább Heineken-t iszom, abban kevesebb az alkohol. Aztán kiderült, hogy fordítva 5-4 a Heineken javára. A nyolc pint sör mellé a lány (nem értettem meg a nevét egész este) akkor gondolt kérni egy kis chips-et, amikor Stu megjelent egy kör sambucha-val, majd egy kör tequila-val. Na mindegy, lényeg, hogy a végén mindenki egyenesen ment haza, nekem kicsit nehezen ment, pedig ugye elcsaltam két teljes pintet.

1 UK pint az 0.568 liter ám. Nem összekeverendő a US pinttel, ami meg csak 0.473 l.

'

Inglorious bastards - Becstelen brigantyk

Láttuk. Vasárnap. Nekem tetszett, és aztán utánaolvasva érdekeset találtam. Méghozzá azt, mit ír róla az origo és mit a The Guardian.

Más világ. De most nem kezdem el fejtegetni újra. Viszont imádom a filmek magyar címeit, és a szinkront. Kedden voltunk Anikóéknál, hogy készüljünk a szerdai gulyás partira, Josef tiszteletére, aki a cseh kollégánk a kórházban, és két hét múlva végleg haza megy. Beléptünk, ők éppen filmet néztek, és magyarul szólt a tévé, egész meghatódtam, úgyhogy muszáj volt végig néznem a Szex és New York filmet még egyszer. Tavaly a Pannival láttuk itt, a legnagyobb moziban, amiben életemben voltam. (O2 aréna)

To be, or not to be

Az egész őrület tavaly júniusban kezdődött.

Már csak néhány nap volt hátra Dorka hazautazásáig, én nagyban készültem az első Check the Gate-re. Dorka értem jött a HCC-be, és együtt sétáltunk hazafelé át a belvároson. Emlékszem, egészen meghatódtunk azon, milyen nagyszerű is ez a város, és milyen szerencsések vagyunk, hogy élhettünk benne kicsit. (Hol van már azóta a "kicsi"...)

Magunk mögött hagytuk a Covent Gardent, és kiértünk a Charing Cross Roadra. Már hozzászoktunk ahhoz, hogy a West End tele van színdarabok és musicalek hirdetéseivel, de most mégis megakadt a szemünk valamin, mert az, hogy egyetlen plakáton rajta legyen Judi Dench, Kenneth Branagh és Jude Law, még Londonban is meglepő. A poszter a Wyndham's Theatre Donmar szezonját hirdette, olyan előadásokkal mint az Ivanov, a Vízkereszt vagy a Hamlet, főszerepben Jude Law.

Egészen lázba jöttünk, megnéztük a dátumokat, és láttuk, hogy május végétől augusztus végéig a Hamlet van soron. Kora este volt, rohantunk a jegypénztárba, hátha. Már a belépéskor gyanús lehetett volna a dolog, tekintettel arra, hogy a színház belseje a Szezám Utca különböző figuráival volt díszítve, de az erős felindulásban körül sem néztünk. Mikor sorra kerültünk, mondtuk a pénztárosnak, mit szeretnénk, van-e még jegy a Hamletre? Megrökönyödve nézett, majd finoman értésünkre adta, hogy ne aggódjunk, van még jegy, csak nem lehet venni, mert a Hamletet 2009 májusában kezdik játszani, talán érdeklődjünk inkább egy fél év múlva.

És úgy is lett. Minket nem lehet csak úgy lerázni, ha egyszer eltervezünk valamit. Idén tavasszal érdeklődtünk Hamlet-jegyek után, de elképesztő módon a jegyek nagy része áprilisra már elkelt. Később megkérdeztünk néhány színházas ismerőst is, de mondták, hogy tulajdonképpen reménytelen jegyet szerezni, minden előadás teltházas. Két lehetőség maradt: egyik, hogy sorba áll az ember délután, és abban bízik, hogy lesznek visszaváltott jegyek, amire nincs garancia, ráadásul csak este hétkor derül ki biztosan, viszont oda kell menni kb. kettőre, hogy legyen bármi esély. A másik lehetőség nagyon érdekes. Bár minden előadásra elkapkodják a jegyeket, a színház mégis minden nap elad 16 ülő-, és kb. 20 állójegyet az adott napra. Ez azért van így, mert manapság az emberek általában interneten keresztül vagy telefonon, hitelkártyával veszik meg a jegyeket, de vannak olyan emberek, akik nem használnak se internetet, se telefont. A színház - a hagyománytisztelő angolok odafigyelésével - ezekre az emberekre tekintettel adja meg a lehetőséget, hogy az előadás napján, a helyszínen lehessen jegyet venni.

Akkor döntöttem el, hogy a második lehetőséget választom, amikor Pannit kivittem hajnalban a reptérre, gondoltam, egyből utána kényelmesen beállok a sorba. Mert előtte megkérdeztem a színházban, körülbelül hánytól érdemes várakozni, hogy legyen jegy (egy ember max. 2 jegyet vehet): azt mondták öt körül már vannak egy páran. A pénztár tízkor nyit. Sajnos Panni elutazásának napján nem volt esti előadás, ezért szerdán próbáltam meg. Előre látó módon még este főztem teát (a szuper termoszba, amit Dévtől kaptam), feltöltöttem az mp3-lejátszómat, kikészítettem a ruhám, a könyvem és egy kis piros, műanyag sámlit. Mikor csörgött a vekker, éreztem, hogy kizökkent az idő... 4:45-re értem a színházhoz, ahol már összegyűlt egy kisebb társaság, de legnagyobb megkönnyebbülésemre csak 9-en voltak. Később kiderült, hogy ebből két német részeg csak véletlenül tévedt oda, és eszük ágában sincs színházba menni, velük kellemesen elbeszélgettünk a Faustról, illetve volt egy fickó, aki szintén nem jegyért jött, hanem munkába ment, és várt a vonatra, de addig is csatlakozott a többiekhez.

Akik valóban jegyért álltak sorban, azok valójában nem is álltak, mert két srác még nálam is profibb karosszékkel jött, két lány pedig frankón megágyazott magának a színház előtt - ők éjfél óta ott voltak. De a legjobb kolléga egy új-zélandi sréc volt, aki zenész, és hozta a gitárját, amivel többórás, nagyon kellemes koncertet adott.

Azért a szünetekben elkértem tőle, hogy tanuljunk egy-két magyar slágert. Ennek azért volt jelentősége, mert kiderült, hogy a közben szépen lassan egyre gyarapodó sorban 3 magyar is állt. Jött még egy olasz nő, aki mindenkit végigkérdezett, hogy hány jegyet akar venni, róla később még lesz szó.

Összességében kellemesen telt a reggel, nincs okom panaszra. Fél kilenc körül kicsit elgyengültem, de a hajnali haverok tartották a helyem, míg elmentem valamit reggelizni. Tízkor aztán megnyíltak a kapuk, és röpke egy év várakozás után sikerült megvennem jegyünket a Hamletre. Dorka is éjszakázott aznap, együtt mentünk haza aludni, hogy aztán este fél nyolckor szépen, kipihenten és izgatottan elfoglaljuk helyünket a Royal Gallery negyedik sorában. Az új-zélandi mellett ültünk.

Az előadás egyszerűen briliáns volt. Minimál díszletekkel és kellékekkel, igazi Shakespeare-hű darab. A legtöbb színésszel meg voltunk elégedve, alig volt gyenge pont (pl. Gertrud), de kifejezetten kellemes volt Polonius, Ophélia vagy Horatio. Persze egy Hamlet egy emberen múlik igazán. Mondtam is előtte Dorkának, hogy kicsit aggódom Jude Law miatt. (Nemrég láttuk Patrick Stewartot és Ian McKellent a Godot-ra várva főszerepeiben, és picit csalódás volt. Az X-Menhez képest mindenképp.) Az a helyzet, hogy Jude Law pazar volt, nagyszerű Hamlet. Lebilincselő, drámai, vicces, érthető (!), és nagyon szép. Felejthetetlenné tette az esténket. Szóval mindenkinek ajánlanám a darabot, ha nem holnap lenne az utolsó előadás. De fel a fejjel, nézzetek ki valamit most egy évre előre, és az élmény garantált.

Egy érdekes epizódot még elmesélek. Az első felvonásból nagyjából 20 perc ment le, amikor nem messze tőlünk egy nézőnek megcsörrent a mobilja. Ilyet még nem tapasztaltam Londonban, mindig szépen megkérnek, és mindenki ki is kapcsolja a telefonját. De hát van ilyen, valaki véletlenül elfelejtette. Már másodjára csörgött, oda is néztünk, hogy mikor nyomja végre le, mire a nő fogta, és felvette a telefont! Az hagyján hogy felvette, el is kezdett rajta beszélni, egész hangosan. A döbbenettől eleinte nem is tudtak mit reagálni az emberek, aztán kitört a dühös pisszegés, anyázás: "Vigyék ki!", jöttek is a jegyszedők, de a nő a sor közepén ült, és még mindig beszélt. A színpadon éppen szegény Laertes búcsúzott húgától, de hogy mit mondott neki, azt nem igazán hallottam, mert ráadásul felismertem a nőben az olasz spinét, aki reggel nem hagyott nekünk békét. Végül letette, haragosan nézett a körülötte ülőkre ("Miért nem hagyják nyugton telefonálni az embert?!"), és békésen nézte tovább a darabot. Mondanom sem kell, hogy a szünetben többen odamentek hozzá, és a második felvonás elején kijött egy frakkos pofa, nyilván valami fejes a színházból, és mindenkit nyomatékosan megkért, hogy kapcsolja ki a telefonját, és eszébe se jusson fölvenni. Tapsot kapott.

Pedig az angolok nem tapsolósak. A fantasztikus Jude Law-t is csak 2 percig tapsolták. De hát ez a West End, nem esünk hasra Jude Law előtt. Az Old Vicben holnap már Ethan Hawke játszik. Jöttök?

Kedvencem - "minden" Áron

Igazából két kedvencem van, de még erre a fotóra sem kértem engedélyt a nagymamájától, hogy kitehessem, de muszáj volt, olyan büszke vagyok rá, hogy így megnőtt, Anikó most azt mondaná, hogy tessék, na ezért dolgozunk mi akkora lendülettel. És hát tényleg, gyönyörűség.


*

FULHAM-AMKAR 3:1

Nagyon jó, hogy a Fulham-et választottuk csapatunknak! Nekem azért tetszenek egyrészt, mert hazai csapat, kétszeresen is, egyrészt Gera Zoli miatt, másrészt mert London Borough Hammersmith and Fulham kerületben lakunk. Másrészt, ebből következően a stadion közel van (bár új munkatársam, Mani szerint a Stamford Bridge közelebb van, és tessék a Chealsea-nek drukkolni), gyönyörűszép környezetben, a szurkerek kedvesek, nem verekedősök, tavaly ők kapták a Premier League legjobb közönsége díjat. Tegnap este fél hétkor indultunk a meccsre, Nórát is elhívtuk, így hárman, a metróig elkortyoltunk egy-egy sört, ott már el kellett dugni, mert elvileg az utcán sem szabad fogyasztani, sem a metrón, sem a stadionban belül, csak a pultnál. Két metróval kell menni, Putney Bridge-ig, és onnan jön a szuper séta a Temze partján egy hatalmas kerten át, a rengeteg ember- és drukkertárssal együtt, a lassan szürkületbe boruló, naplementeféleségben a stadionig. Maga a stadion elég kicsi, a neve Craven Cottage, előtte Johnny Haynes szobra, benne egy részen még régi fa székek, és közöttük miniatűr hely a lábaknak, illetve a tetőtartó oszlopok sok helyen eltakarják a pálya egyes részét, így mindenki mozog kicsit meccs közben. A legjobban azt szeretem, hogy a nézősereben mindenféle emberek vannak, kicsik, nagyok, öregek, iskolások együtt, családok együtt, és ahogy a kis 5 éves kislány mellettünk üvöltötte, hogy - Come on, Fulham! Mondtam is a Nórának, hogy majd figyelje, mert tök jó kántálós kiabálásaik vannak ( az én kedvencem az a: Booby Zamooora - persze van dallama), de kiderült, még sokkal több van, amit múltkor nem is tanultunk meg (Fulham-Aston Villa, amikor esélyük lett, hogy bejussanak ide, az Európa Ligába). Nem is érteni ám mindegyiket, egyiket megkérdeztük a mellettünk ülő fiúbandától, az úgy hangzott: - Roy Hodgson's black and white army.


Egy bekiabált mondatot viszont kristálytisztán értettünk, az úgy hangzott: - You are playing in whites, Gera! Ettől eltekintve én nagyon meg vagyok elégedve a teljesítményével, mostanában mindig kezdő, bár kicsit olyan félénk, amúgy is kisebb mint az átlag, és nem túl sokszor ér labdába, illetve az az elszántság nem látszik rajta mint a magyar csapatban, hogy úgy érezné, rajta múlik valami. A vége előtt 10 perccel cserélték le, mindenki felállt, és úgy tapsolt (lehet, hogy azért, mert a Duff nevű játékos jött be helyette?). A gólt viszont ezek után kapták, aminek nagyon nem örültünk, de hát ez van. Hazafelé elhömpölyögtünk a sok emberrel a metróig, és itthon a Bence megpróbálta megnézni az első gólt, amit csak nekem sikerült élőben látnom, a többiek ugyanis még a mosdóban tartózkodtak. Hihihi!

Bence returns

Kedves feleségem, kedves családom, kedves barátaim!

Elérkezett az ideje, hogy a dorkaesbence blog valóban Dorka és Bence blogja legyen. Persze nem most érkezett el az ideje, hanem hónapokkal ezelőtt, de ilyen apróságokon ne akadjunk fenn mindjárt a legelején.

Életem asszonya lebilincselően ír, talán ezért is kényelmesedtem bele a puszta olvasói szerepbe, de arra gondoltam, talán kettőnk beszámolói teljesebb képet adnak a londoni eseményekről, főleg azokról, ahol ő nincs jelen.

Felelevenítjük tehát a hajónaplók korát, és nemsokára érkezik az első komolyabb írás a skóciai nyaralásról. Bízom benne, hogy a blog színvonalát csatlakozásommal nem rántom a mélybe. Igyekszem majd a képen látható öreg cimborámtól ihletet és útmutatást nyerni.

Oscarról jut eszembe, írni kell majd még Írországról is, no meg Priscilláról és sok-sok filmről.

Üdv mindenkinek, és legyetek jók!

Különben elfogy a méz a boltból.

Bence

Otthonszülés - egy kis szakma

Akit ez a téma nem érdekel, vagy nem érint, érezze magát a cím által elrettentve, és ne olvassa tovább. A múlt hétvégi éjszakám miatt, most már kénytelen vagyok leírni a kialakult véleményemet. A véleményem alakulásának története:

Régen(!), amikor még csak orvostanhallgató voltam, illetve már orvostanhallgató (gondolok itt a drága kicsi kollégákra, nagyon nagy dolog, nem akartam lekicsinyelni), és nagyon érdeklődtem a magatartástudományok iránt, legalábbis amikor arról volt szó, hogy a beteg is ember, és a terhességet ne illessük ilyen negatív kisugárzású szóval, azt gondoltam, miért is ne szüljön az anya otthon, az nagyon természetes, meg melengető környezet, meg csudijó.

Később az újszülött-gyógyászok közé keveredve alapállás volt, hogy szó sem lehet róla. Egy-két tapasztalat is efelé mutatott, mikor szerencsétlenül járt otthon született kisbabát hoztak a Cerny-sek (Koraszülött Mentőszolgálat). De még ekkor csak hallottam róluk, meg esetleg futólag láttam őket, nem kerültem igazán a közelükbe. Azt viszont értettem, hogy azért veszélyes, mert ha bármi baj történik, akkor nincs aki segítsen, mert ha a gyerek elakad, nincs, aki kihúzza, és ha nem vesz levegőt, nincs aki befújja, de még ha van is, nincs hozzá eszköze. Azt elvárni pedig, hogy egy készenlétes kocsi álljon a ház előtt neonatológussal, szülésszel, 3-4 markos legénnyel, nem lehet.

Jött a törökországi út, ahol megismerkedtem egy, már nem is emlékszem, kilenc vagy tizenegy gyermekes anyukával (meg apukával is), aki mindegyik gyermekét kórházban szülte, közülük a legnagyobb lánya szülésznő lett, később úgynevezett független szülésznő, aki otthonszüléseket vállal. Így történt, hogy az összes unokája viszont otthon született, sok volt abból is. Ő azt mesélte nekem, hogy személy szerint nagyon félt ettől, nem is volt hajlandó jelen lenni, de aztán úgy látta, az unokák sokkal nyugodtabbak, jobban fejlődik az idegrendszerük is, szóval elismerte, hogy nagyon sok előnye van az otthonszülésnek a gyerekek szempontjából is, ténylegesen. Azt is elmesélte, hogy azok a szülésznők, akik a lányánál tanulnak, a várandósság elejétől kezdve sokat vannak az anyukával, megbeszélnek mindent, és megpróbálnak kizárni, vagy megszüntetni minden olyan dolgot, ami veszélyessé teheti az otthonszülést, és ha ez nem sikerül, akkor nem vállalják, és beküldik az anyát a kórházba. A módszereiket nem tudom, egyet igen, elküldik őket a szokásos vizsgálatokra, és azt is felhasználják mérlegelésre. Illetve a lelki dolgokat is próbálják helyretenni, ha olyasmi állhat a sikeres szülés útjába, például félelem attól, hogy a gyerek beteg lesz, vagy, hogy mit szólnak majd, ha nem lesz fiú.:) Az egészben nekem az az érv tetszett a legjobban, hogy manapság mindenki (főleg az orvosok) úgy csinál, mintha az anya nem lenne képes megszülni a gyereket, mintha ez nem egy természetes folyamat lenne, hasonlítani lehet ahhoz, hogy később a gyereket felnevelni sem tudja, mert azt a pedagógus tudja, meggyógyítani sem az influenzából, mert azt meg a gyerekorvos. És ebbe könnyű is beletörődni, mert úgy kisebb a felelőssége a szülőnek. - Így egészen átgondoltam a dolgot, és már nem voltam "otthonszülésellenes" a "felmérünk minden kockázatot" kiegészítéssel.

CSAKHOGY most ott tartok, hogy nem lehet minden kockázatot előre felmérni. És semmi baj sincs azzal, ha egy teljesen egészséges gyerek teljesen komplikációmentesen otthon megszületik. Azzal van a baj, amikor nem teljesen egészséges, amikor teljesen egészséges, mégis kell neki a kezdéshez akárcsak 1 perc légzéstámogatás, amikor mégis beszorul valamije, amit előre nem láttak, és a kórházban odahívva még 2-3 embert tudnának rajta segíteni, amikor mindenki azt hiszi, hogy fejfekvésű, mégis farfekvésű, amikor a nyakára van tekeredve köldökzsinór, és ahányszor nekilendül a szülőcsatornának megszűnik a vérellátása, és császármetszéssel simán megmenekülne, és amikor az a biztosan nagyon ritka (én már háromszor láttam, mióta itt vagyok) szülés utáni méhvérzés lép fel, amikor ha nem kötnek be azonnal infúziót meg vért, az újdonsült édesanya egycsapásra elvérzik. Természetesen ezekre a bajokra a kórház sem garancia, de mindenesetre jobb esélyeket ad. Nem tudom, de nem is akarom megtudni, mit érezhet egy otthonszülés mellett döntő szülőpár, akinek arra kell gondolnia, lehet, hogy nem lett volna baj, ha a kórházban szülünk.

Szerintem ezért is jó itt az a rendszer, hogy a "sima" szülés után hat órával haza lehet menni (megjegyzem, szerintem otthon is, csak saját felelősségre, és csúnyán néznek), így könnyebben dönt mindenki a biztonságosabb terep mellett, persze itt is, mint otthon igyekeznek szuper otthonos körülményeket teremteni, apukával, párnákkal, illóolajokkal, stb. De még nem láttam senkin, hogy a kitolási szakban ezek közül bármi is érdekelte volna. Tudom, otthon biztos az is sokkal könnyebb. Lenne.

Ja, és félreértés ne essék, mindenkinek joga van ott szülni, ahol akar, mármint szerintem.

Májki - Skócia

Májki megérkezett csütörtökön, most is éjszakáztam, őt is felébresztettem reggel. Aztán mivel neki, szegénynek vádliszakadása van, városnézés helyett átmentek a drága Anikóhoz, aki nemhogy megtűrte őket a lakásában, de nagyon kedves volt velük, és engedte őket GTA-zni a PSP3-on, meg a plazmatévén. Azt mondják nagyon nagy élmény volt, csak a derekuk fáj. Szombat reggel pedig nekiindultak Skóciának, ahol vasárnaptól autót bérelnek, és a Bence fog vezetni a jobb oldali forgalomban. Megérkezni már megérkeztek, azt tudom, és nagyon szép, azt mondják. Pannika jön szerdán, és aztán megyünk utánuk Edinburgh-ba.

Misi

Múlt hétvégén itt volt Misi. Sajna én végig dolgoztam négy éjszakát a munkatársak betegségei miatt. Elég sok is volt a munka. Így aztán minden reggel 10 órakor kirugdostam szegény Bencét és Misit az ágyból, vittem nekik reggelit, együtt megreggeliztünk, aztán ők mentek várost nézni, én meg aludni. Utolsó este, amikor a Kew Gardens-be mentek Samuval és Annával, meglepetésből hazajöttek vacsorázni is, nagyon örültem. Misi nagyon rendes volt, még mosogatott is, gondolom, a háziasszonyi képességeimről megvan a véleménye. :) Pénteken hamarabb felkeltem, és mentem utánuk a Wembley-be, Tottenham-Barcelona meccsre. Barcelona egyenesen szemét volt, felvonultatták Messit, meg Henryt, de egyik sem játszott egy percet sem, kezdtek a B csapattal, majd félidőben 11-et cserélve felrakták a C csapatot. Végül Livermore 80. percben szerzett góljával kiegyenlített a Tottenham. Bár nem tudom, honnan veszik a 80. percet, mert nem is számolták az időt. A Wembley viszont még mindig fantasztikus, és igen közel ültünk a pályához, és legalább láttunk ismeretlen barcajátékosokat, akik hátha híresek lesznek. Legközelebb rendes meccsre megyünk. Remélem, a Fulham - Chealsea-re, bár a Bence valamiért nem akar arra menni (gondolom, mert inkább Fulham esélyes meccsekre akar menni). Augusztus 23-án lesz. Csörsz, nem érdekel? Bár gondolom a Chealsea meccsek közül sem ez lesz a legérdekesebb. Eltértem a tárgytól vagyis személytől. Misi elvitte Bencét egy-két jó helyre, meg fordítva, de nem London lesz Misi kedvenc városa, az tuti. Amit megértek, a miénk sem.

Meglepetés

A meglepetés hazatérésünk is jól sikerült, egy héttel azután, hogy otthon voltunk, megint hazamentünk a nagymama 80. szülinapjára, és másnap Dani és Dóra esküvőjére. Szép idő volt megint. Eddig még csak egy esküvőn esett az eső, úgyhogy, Ági, azt kell mondjam, igen nagyon különleges esküvőtök volt, mindenki, mindig emlékezni fog rá. :)
Igaz, szombati megérkezésünk Aligára igencsak ki volt számolva, nagyit sikerült meglepni, meg a többieket is, hiszen csak a Panni tudott róla, hogy érkezünk, majd beléptünk a házba, és máris leszakadt az az eső, ami Ajkán tönkretett háztetőket, ajtókat, ablakokat, mert ott jégeső formájában jelentkezett. Szerencsére Aligán csak ömlött, és fújt, de így sem tudtuk rögtön bevinni a cuccokat a kocsiból. A szülinapon így majdnem mindenki ott volt, fényképeket remélem, majd Edgárék küldenek, és akkor illusztráció is lesz róla. Nagy vacsorát csaptunk a régi Kullancsos vendéglőben, a harmonikás bácsi nagyinak játszott, Laci pedig minden nótát tudott, második legtöbbet Csilla, aztán anyu, Panni. De nagyi is énekelt, sőt ő még a harmonikán is játszott. El sem hitték, hogy már 80 éves. Esztiék esküvőjét is végigtáncolta, szóval tényleg nagyon stramm.


Dani és Dóra esküvőjére másnap mentünk, Évát felvettük Gárdonyban. Dani Bencének pici kora óta barátja, ő vitte el a cserkészetbe is, ők adventista vallásúak, adventista cserkészek. Nagyon szép esküvő volt, énekekkel, furulyával, hegedűvel. Nagyon tetszett nekem már maga a templom is, és az, ahogy a saját szavaikkal beszéltek Istenhez. Dani anyukája lengyel, úgyhogy az esküvőn sok minden lengyelül is elhangzott, például a beszéd is, amiről a kép készült. A vacsora is nagyon érdekes volt, vegán ételek is voltak, mert az adventisták egy része eszerint étkezik, illetve alkoholt senki sem iszik. Mi LacKacékkal ültünk együtt, akiknek nemsokára lesz az esküvőjük, és nekik van az egyik legötletesebb meghívójuk, a belső papíron van a szöveg, ezért ki kell húzni, és ahogy kinyitod, a fiú odamegy a lányhoz egy rózsával az előlapon. Bence külön élvezte a játékot, ugyanis úgy választották ki, hogy ki mondjon rövid beszédeket, hogy megkérdezték, ki az a pár, aki legrégebb óta házas, kinek van legközelebb a szülinapja, stb., és Bence kétszer is megkapta a mikrofont, először, mert mi voltunk a legfiatalabb házaspár (! - igen, még azt hiszem sosem voltam legfiatalabb, semmilyen szempontból!), aztán a szülinapjának közelsége miatt.


Végül hétfő hajnalba jöttünk vissza Londonba, és éppen beértem reggel dolgozni 9-re! Bence elkísért, és majdnem végig is nézte a malacon általam végrehajtott operációt, de a közepénél aztán inkább kiment.