Ebéd - olvasása éhségérzetet fokoz

Annyira finomat főztem, hogy muszáj leírnom. Itt London városban elkezdtük főzési szárnyainkat bontogatni a Bencével. De eddig nem gondoltam a siker lehetőségére, mert az volt a fejemben, hogy a mi felmenőinket úgysem lehet még csak megközelíteni sem. Mert ugye vannak az én édesanyám hihetetlen finom kajái, de ha csak a majonézes krumplisalátát említem, már az is elég volna, meg a lecsó, meg a gulyásleves, túrógombóc, na jó, abbahagyom. Aztán ott vannak Sipi isteni húskölteményei, sült, rántott, pörkölt, nyami-nyami. Aztán a nagyon fincsi indiai kaják Kertész részről. És akkor még nem is említettem a stíriait, és a nagymamám egyéb remekműveit. Na, most, hogy így végiggondoltam, már nem is merem leírni, amit az elején akartam, hogy akár rajtuk felbuzdulva feltételezhetnénk is, hogy örököltünk-tanultunk valamit a főzés tudományából, és lehetnek ambícióink.

Viszont az eddigi pár ételecskére (tejszínes-cukkinis tészta, lecsó, rántott hús, más tészták) korlátozódó repertoárunk, a tavalyi (nem említem hanyadik) szülinapi indiai szakácskönyvvel, gyarapodni kezdett (mindenféle chutneyk, curryk), és a nagyitól kapott kézzel írt szakácskönyvből levesek kapcsolódtak be. És jelenleg odáig jutottam, mivel most a Bencét néhány napig nélkülöznöm kell, hogy HAL és egyéb tengeri lények lakomáit készítem magamnak. És ugyan még mindig nem kóstolom meg az ételt főzés közben (ez persze néha galibát okoz, de mivel általában nincs B verzió mindent megeszünk), de ez a tegnapi lazac plusz rainbow trout (nem tudom mi, de jól nézett ki) megsütve mindenfélével, többek között lilahagymán (elfogyott a rendes hagyma, de így szerintem jobb volt) szuperfinomra sikerült. De a hal nemszeretőknek üzenem, hogy mást is tudunk már nagyon finoman, például petrezselymes pirított krumplit. Tudom, ez mind egyszerű, de valahol el kell kezdeni. Különben is az egészben legjobban azt nem értem, amikor az anyu finomabb krumplifőzeléket csinál bármikor mint én. Pedig aztán abban semmi bonyolult nincs.

Sajnos most nincs képi illusztráció, de skype-on szoktam mutogatni.

Ralf és Liz, no meg Roy Herbert

Már említettem, hogy Ralfék jöttek Darmstadtból vonattal. A vonat sem olyan rossz közlekedési eszköz, mert Darmstadt lakástól London lakásig 6 és fél óra volt az utuk. Voltunk sörözni, meg Fulham-Wolverhampton meccsen. Roy Herbert jött velünk, még előző meccsről származik, segít a Bencének a tanulásban.
Főztünk, Zeppelindzsáztunk, ami Wizard, vagyis Rikiki megspékelve két résztvevővel: Z, Zeppelindzsa, eredeti nevén Zauberer, négy darab van belőle, és mindent visz, illetve Norbert, N, gyári nevén Narr, szintén négy, vesztő lap, bármire ráteheted, hogy ne vigyél. Ez utóbbi az én agyamban akkora csalásként van értékelve, hogy mindig el is felejtem.

Ralfékkal mindig olyan nyugodt időt tölt az ember, nem rohan sehova, és nem akar elérni ezt meg azt meg amazt. Például londoni városnézést sem csaptak. A meccs sajnos egy sanyarú döntetlen lett, rossz játékkal, Ralf végig mondogatta is, hogy a Hamburg le fogja győzni a Fulhamet, remélem, nem lesz igaza. Gera egész jól játszott, de tényleg nem voltak valami meggyőzőek, Roy pedig nem cserélt. Az idő viszont gyönyörű volt, és a bácsik-gyerekek jó hangulatot teremtettek. És Billy is, a Badger.






Szombaton meg leánybúcsút ünnepeltünk, Editét, vacsorázós-koktélhely után mentünk Viktorhoz, aki nagyon kedvesen látott minket egy belvárosi klubban, ahová úgy tűnt csak az mehet be, aki rajta van a listán. Nagyon vagány volt. És a koktélok meg jók, illetve az elkészítésük módja, az elég nagy művészet.

Elmélkedés a jogi szakvizsgáról

Nekem elegem van belőle. Hogy miért kell felnőtt embereket arra kényszeríteni, hogy bezárva töltsenek egy hónapot, és úgy csináljanak mint évekkel ezelőtt az egyetemen, hogy minden erről szóljon, vizsgamódszereket kelljen egyeztetni, és pöffeszkedő gonosz vizsgáztatók hülye kérdéseire kelljen válaszolgatni, főleg olyan területéről a jognak, ami nem elég, hogy nem is kerül elő soha többé, de egy pillanat múlva már meg is változik. Nem értem. Ha valaki ügyvéd lesz, és hülye, akkor majd úgyis jól elpártolnak tőle az ügyfelek, mert mindig veszíteni fog. Ráadásul fogadok, hogy úgyis megkapja a szakvizsgáját. Nem tudom, hogy ha az egyetemen ezt mind meg kellett tanulni, az miért nem volt elég. Szerintem egy dolgozó embernek az lehet javára, ha olyan vizsgát csinálnak, amire egy hét alatt fel tud készülni, mert a gyakorlat, amit csinál, az arról szól, amiből vizsgázik. Máskülönben akár a vándormadar útvonalait bemagolni is agyfejlesztő gyakorlat.

Vulcano Eyjakuallacion

Abból a történelmi korból írom ezt a bejegyzést, mikor az emberiség visszatért a földre, a földi közlekedést biztosító társaságok szamárfület mutatnak a sok csillivilli sztyuardessznek, és a nagyon gazdag légitársaságoknak, melyek vezetői nagyon sok pénzt veszítenek, dolgozói meg jelenleg még boldogok, mert nem kell dolgozniuk.

Vettünk buszjegyet a Bencének haza. Még tegnap este az ő repülőjárata volt az első még nem törölt, de az újabb meteorológiai jelentések miatt végül persze törölték azt is. Így maradt a busz, szerencsére Budapestre azért nem millióan mennek, volt még hely a pénteki buszra. A szakvizsga hétfőn meg szerdán lesz. Utána kérdés a visszajutás. De gondolom, ha nincs repülő vissza, akkor nincs repülő Vancouverbe sem, és akkor megint ráér a buszt választani. Hát, mostanában ilyenek történnek a földön.

Különben egészen meglepő számomra, mekkora nyugodtsággal kezelik ezt az egészet az emberek. Ralfék Darmstadtból látogattak meg minket a hétvégén, ők eleve Eurostar vonattal jöttek, és nagy volt a tömeg a St. Pancras vonatállomáson, ahová eléjük mentem, de nem volt se pánik, se zűrzavar, mindenkit folyton tájékoztattak, mikorra fogytak el a jegyek, és kész. Pedig micsoda szomorúságok is történhettek, emberek szétválasztódtak, lehet, hogy még mindig. Gyerekek maradtak külföldön, vagy szülők. Az én szupervájzorom például Portóban ragadt, gyerekei itt várják a nannyjükkel. Ehhez képest a légkör :) általánosságban nyugodt, és méltóságteljes. Pedig az is lehet, hogy ez most már eltart örökké, de ha nem is, akkor évekig. Gondolom, azért közben kitalálják az ash-álló repülőgépeket.

Szegény Fulham meg közben elbuszozott Hamburgba, hogy játszhasson az Europa League döntőbe jutásért. Ez is azt mutatja, hogy az civilizált emberiség nem hagyja magát lenyomni.

Xenon

Anikónak is volt egy Xenon posztja, most csatlakozom. Mégpedig azzal, milyen viccesek ezek az angol kutatók. Azt hiszem eddigi Phd pályafutásom alatt az egyértelművé vált számomra, hogy a kutatóknak a publikáció a fontos, és a saját előrejutásuk, körülbelül mindenáron. Mivel én a UCL egyetemen kutatok a malacokkal, és az ICL egyetem kórházába járok dolgozni az újszülöttintenzívre, ezért mindkét egyetem kutató-csapatát van szerencsém ismerni valamennyire. Kedves emberek, az ICL-ben sokkal többen vannak, és rendezettebbek, viszont nem csinálnak malacot. A két kutatócsoport már össze is állt, hogy a Xenon-kutatást, ami a UCL-es malacokon eredményes volt, kipróbálják újszülötteken. Mégis a versenyzés a két hely között nagyon látványos. Pedig Nikki, a supervisor-om, az ICL-ből jött a UCL-re, és az ő mentora volt a Prof., aki még most is minden munkájába beleszól, segít. A kompetíció kis dolgokban is megmutatkozik. Álmomban nem gondoltam volna, hogy a kurzuson, ahol voltam, bárki odafigyel, hogy hogyan mutatkozom be. Mindkét kutatócsoportból voltak ott oktatók, és mindkét helyről megkaptam, hogy örülnek, hogy őket mondtam munkahelyemnek, illetve, hogy hogy képzelem, hogy nem őket mondtam.

A legnagyobb csattanó meg az, hogy Xenon téren van egy harmadik kompetitor, mégpedig egy professzorasszony Bristolban (akinek a fia mellesleg Budapesten végezte az orvosit, eredetileg norvégok), aki szintén érdekelt Xenonilag, és egy alkatrészt a Xenont visszaforgató lélegeztetőgéphez ő (a kutatócsoportja) talált ki. Hiába utazott el hozzá bárki a londoniaktól, nem adta a hozzájárulását, hogy használják itt ezt az alkatrészt, ki kellett kísérletezniük, ezzel visszavetve a klinikai kutatást kb. egy évvel. A mai napon meg megjelent egy cikk (nem tudományos), hogy ő találta ki az egészet, és már adja újszülötteknek, és ettől meggyógyulnak az oxigénhiányos gyerekek. (Imádom az újságírókat, ugye papa). Ez a "kit is illett a dicsőség a Xenon miatt verseny" régebben kezdődött, hiszen bristoli barátnőnk folyton azt mondja az előadásaiban, hogy a Xenont Bristolban találták fel, Nikki meg azt, ami igaz, hogy a UCL-en, de ő meg nem említi, hogy maga a feltaláló, Sir Ramsey bristoli származású.

Mindenesetre Nikki most igen mérges szerintem, bár maga a cikk messze van a tudománytól, és hülye módon azt sugallja, hogy ez egy olyan kezelés, amitől meggyógyulnak a gyerekek, erről messze szó sincs, reméljük, hogy több gyereken segít majd, mint a hűtés magában. A hűtésről tavaly október 1-jén jelent meg az a tudományos közlemény, Denis bácsi írta, amelyben a TOBY (egy multicentrikus randomizált, a hosszítávú kimenetelt 1,5 éves korban vizsgáló) kutatás eredményei mutatják, hogy születéskori oxigénhiányt elszenvedett újszülöttek hűtése eredményes, javítja a neurológiai kimenetelt, így egyre több országban vezetik ezt be mint kötelező terápiát. Ennek a kutatásnak volt része a PIC osztály otthon, Miklósnak köszönhetően, és ezért is tudtunk mi ide kijönni. Ez egy hatalmas nagy dolog különben, a PIC osztály volt a második legnagyobb centrum. A Xenont pedig ehhez akarják hozzáadni, és az én kutatásom lényege is az, hogy mivel a hűtés még mindig csak a gyerekek felén segít, hozááadott terápiákat kell keresni.

Az időjárásról

Na jó, Ági, megpróbálom. Hátha sikerül gyakran írni. Azt nem ígérem, hogy ha kétszer kattintasz, mindkétszer újat látsz majd, de még az is lehet.

Azt hiszem, kezdem érteni, miért beszélnek az angolok az időjárásról annyit (azon kívül, hogy másról ne kelljen), ugyanis az időjárás itt sokkal részletgazdagabb. Eddig ezt nem tapasztaltam ennyire, mert a metróban meg a buszon mindig ugyanolyan meleg van. A bicikli azonban új távlatokat nyitott meg előttem. Jelenleg az az álláspontom, hogy inkább eső mint szél. Ha tegnap nem érkezett meg Mary Poppins, akkor már nem is jön. Ráadásul reggel nyolckor, befelé jövet nekem szinte csak kelet felé kell tekernem, hát nem volt könnyű. Ma legalább a nap sütött, de még így is fújt az arcomba a fagyos szél. Ez sem egészen egyértelmű, azt nem mondanám, hogy jeges, de csípős, ugyanakkor a tegnapival összehasonlítva ma a sebessége kisebbnek érződött. A hidegsége ugyanolyan volt, viszont a napsütés kellemesebbé tette. Az időjárás és a hőmérséklet más otthon, más itt a belvárosban, más reggel, és délután, és este. Mondhatnánk, hogy ez bárhol így van, de azt hiszem itt ez kiütközőbb, mint ahogy a változás is, ahogy nagyon hirtelen lesz a hidegből meleg, vagy hirtelen jön az eső, meg ilyenek. Nem mondom, hogy váratlanul, mert az időjósok a BBC-n mindig jól meg tudják saccolni órára pontosan, mi lesz. Talán ezek a finomságok teszik az időjárást beszédtémává itt.

Képek mostanság

Kép a szállítmányról, ami a mai nappal elfogyott. :) Köszönjük, Kata és Andris. Hát erről egy külön posztot kéne írni, de a lényeg, hogy nincs finomabb a Túró Rudinál (ha pöttyös és kicsi és natúr és étcsokis)!!!!!!!!!! És a csomagolás külön dicsérendő.




A tegnapi nap nagy híre persze az, hogy a Fulham megverte a Wolsburgot, és legközelebb a Hamburg ellen játszik. Andrisékkal is voltunk Fulham meccsen, akkor is nyertek Geráék. Szép napsütéses időnk volt.


Kata az alábbiakat főzte, amiről már meséltem.


Bence pedig így van:

Jól tanul, és el van látva. A kávét csak én erőltettem, de nagyon gyenge fajta, és így is én ittam meg a végén. :)

Tavasz

Ma itt Londonban tavasz van. Méghozzá gyönyörű. A fák virágoznak, a nap süt, szép az élet, trallala. Az emberek megint gyülekeznek a pubok sarkán, és a földön ülve beszélgetnek, itt, az egyetem környékén szép fiatal párok mászkálnak, üldögélnek a parkokban. Mai bebiciklizésem már mondhatni tökéletes volt, egyre jobban tudok figyelni a szép házakra, zöld területekre, nem kell már annyira az útvonalra koncentrálnom. Rettentő szép helyeken hoz engem ez a biciklizésre javasolt útvonal. Először a Portobello Road és környéke, azt ismeritek, aztán a Paddington felé. Itt vannak gazdag nagyobbfajta angol sorházak, fehérek, elegánsak. Majd át kell vergődni a rengeteg cab között az állomásnál, a következő szakasz a visz a Baker streetig, és onnan már megpillantom a BT-t, amin az van kiírva, hogy 861 nap valameddig, de nem tudom meddig. És innen zöld bicikli út, és egyetemisták. Elég hihetetlen, hogy egy metropoliszban ennyi kis ház meg zöld rész van. Nálink még nagy rét is, pedig az még bőven kettes zóna. És ezek között a sorházacskák között tényleg olyan mintha egy szép kis faluban járna az ember, az autók sem járnak, csak parkolnak. Persze igyekszem mindig csúcsforgalmon kívüli időben jönni-menni.

Imre Peti itt volt látogatóban hétfőn, vele is megállapítottuk, hogy milyen helyes kisváros ez a London, ott az Imperial War múzeum környékén, ami egyébként jó kis hely, nem valami vidám, de ott az embernek kicsit olyan érzése van, hogy az emberek ezt igazából játéknak fogják fel, meg persze pénzhez jutnak. (Úgy játék mint a Hurt Lockerben is, amiben igazából két jó jelenet van, a Ralph Fines-os, és az, amikor a nagy kajaboltban mutatják a zabpehely sort) Egy tipikus local pub-ban ettünk, az is olyan, hogy a helyiek lejárnak, a tulajt ismerik, bekapcsolják neked a tévét, azt nézhetsz, amit akarsz. Egyes helyeken a maradék kaját odaadják az őshonos öregeknek, akiknek csak a sörre van pénzük. És persze van minden héten pub kvíz, csapatokban beadnak pénzt, és a legjobb csapat elnyeri az egészet, közéleti kérdések vannak általában. Stuart múltkor mesélte, hogy a legutóbbin, amiben részt vett, a válaszok tube megállók voltak. Most nem jut eszembe egy sem, csak a ... is falling down, de azt még mi is tudtuk. Ez akkor volt, amikor a Nórával egy órán kersztül találgattunk egy szituációs feladványt, és Stuart olyan, de olyan nyugalommal tűrte, és csak rendületlenül válaszolgatott a kérdéseinkre. Úgy kezdődött, hogy halott vagy, körülötted üveg, mi történt.

Voltam tegnap vásárolni is, a Bencének házhoz vittem némi ruhát. A vásárlás is egy élmény itt, nem meglepő, hogy már több hazaköltözött embertől is hallottam, hogy vagy visszajár, és itt vesz ruhákat, vagy nagyon sajnálja, hogy nem teheti. És persze az élelmiszerboltok is, a választék eléggé elképesztő. Ma idefelé olyan, de olyan finom epret vettem, és érett banánt. És van humusz kiskanállal, meg akármi ebédre, ahogy az Ágival is az egyik legjobb élmény volt a Waitrose-ban kajálni, ugye? Jut eszembe, Pannika, ugye megyünk vásárolni, amikor jöttök.

Hát így vagyunk. Bence szorgalmasan tanul, én próbálom írni a cikkeket, de futok is a mezőnkön, mert ilyen szép időben azt is muszáj. Főztem finom zöldséglevest, mondjuk a Kata egy este alatt lepipált, majd ezt még kétszer megismételte, hihetetlen jól főz a csaj. Mama, még téged is megközelít, bár azért ezt szívesen ellenőrzöm, mikor hazamegyünk, mondjuk minden nap. :)

Rájöttem, hogy elég furcsa, hogy halvány fogalmam sincs kik olvassák a blogot, bár gondolataim vannak róla, hogy Ági meg apu, Gergő meg IP. Érdekes, ahogyan a facebookolás terjed, nekem még nem annyira nyerte el a tetszesemet, de igyekszem trenírozni magam. Azt még szerettem, h időnként megnézve a wiw-en a képeket megtudok emberekről fontos dolgokat, dehogy minden nap tudjam, hogy ki mit csinál, kicsit freaky.


És a mai nap legfontosabb pontja Wolsburg Fulham a négyközé jutásért. Come on you, Whites!
Erről jut eszembe, ez még pont aktuális, hogy az idevágón azt énekelték a Fulham szurkerek, hogy: Che sara, sara / What ever will be, will be / We are going to Germany/ Che sara, sara.