LUND

Ide jöttem konferenciára. 3rd International Hypothermia Symposium. Nyugodtan olvassátok tovább, mert csak annyi orvoslást írok bele, amennyi mindenkire vonatkozik.
Egy posztert hoztam ide, vagyis kettőt, mert ahhoz képest, hogy eredetileg elég sokan jöttünk volna, először még a Miklós is, meg természetesen Nikki (supervisor), Denis bácsi..., végül még Giles is odaadta nekem a poszterét, hogy hozzam el, mert nem tud jönni. Így egyedül vágtam neki, szerdán hajnalban. Előző este későig még takarítottam, mert különböző vendégek fognak a lakásban lakni, amíg mi nem: Cserbák Annáék, aztán a Miklósék. Hajnali háromnegyed négykor keltem. Meg kell állapítanom magamban, hogy igen Bencésre vettem a figurát. A Du Cane Roadra érve (ez kb 10 lépést jelent a kapunktól)ránéztem az órára, 4:25, a busz az utca végétől kicsit balra áll meg elvileg 4:28-kor, éjjel általában kicsit hamarabb jönnek. Így sprint, még nem értem teljesen a megállóba, mikor a busz megállt, mert azért annyi eszem volt, hogy szembe futottam vele az úttesten, máskülönben lehet, hogy nem kegyelmezett volna. A másik busz, amire át kellet szállni, valamiért 10 perccel előbb jött, így jóval előbb értem a vonathoz, volt időm az automatából kinyerni az előző héten vásárolt összes vonatjegyet Robikáéknak, Ágiéknak, magunknak. Aztán eggyel előbbi vonattal értem a reptérre, ahol meg akarják tanítani az embereket az on-line csek-inre, ugyanis akkora sor állt, hogy több mint egy órát álltam sorban, majd még egy felet a security-nél. Szóval Londonban tényleg komolyan kell venni ezt a két órával az indulás előttet.
Koppenhágában úgy szálltunk le, hogy végig azt hittem, a vízre fogunk, olyan közel volt, aztán egyszer csak feltűnt a szárazföld. A híd is olyan Dánia és Svédország között, hogy az eleje a víz alatt van, viszont van sok szélmalom a tengerben, ezt a vonatról is láttam. Legalábbis a repülőről (lehet, hogy valaki öreg korára kezd raccsolni?) úgy láttam, egy ideig nincs híd, aztán van. Végül is áthaladtunk ezen a hídon, Malmöbe, onnan tovább Lundba.
Lundot leginkább Heidelberghez, illetve ahhoz a német városkához tudnám hasonlítani, ahol Dirk lakik. Rengeteg biciklis, és nem úgy mint Londonban, itt láncolatlanul hagyják a bolt előtt őket. Svédül beszélnek, vagy legalábbis úgy, hogy nem értem, de még a temetőnél a kertész bácsi is rögtön átváltott folyékony angolra, hogy útbaigazítson, igaz, én nem is kérdeztem, mert ugye ahogy a férjecskémtől tanultam, a vonatállomáson szereztem térképet (kértem), így tudtam, mi hol van, mondjuk nyilván lassabban mint ahogy ő tájékozódik. Visszatérve, ez egy városka, százezres lakossággal, nagyon híres egyetemmel és gimnáziumokkal. A bicikliket tényleg nem láncolják le, ma ellenőriztem. Az élelmiszerboltban vannak kis bárkódolvasó készülékek termékleírással, mikor bemész, lehúzod a bankkártyádat, és elvehetsz egyet, a végén visszarakod. A saláták nincsenek előre bezacskózva, hanem műanyag ládából te rakhatod össze magadnak.
Sok helyen nem voltam, de sétáltam két nagyot, láttam a botanikus kertet, és hogy mindenhol van bicikliút, és a gyalogosok nem közlekednek rajta! Elég elegáns szállodát fizetett nekem a kutatócsoport, egy háromemeletes hotel tetején a sarkon, két oldalra néző ablakokkal, jó volt. Néztem filmet is, mert volt nagy plazmatévé DVD lejátszóval. Az egyik, amit néztem, a State of play BBC sorozat, nekem nagyon tetszik, ajánlom mindenkinek. Kevin McDonald most csinált belőle nagy filmet.
A konferencia főként felnőtt hűtésről szólt újraélesztés, stroke meg fejtrauma után, de sok tanulsága volt, viszont rájöttem, nem tudom, Magyarországon ez gyakorlat-e a felnőtt intenzív terápiában. Valaki jól elmondhatná nekem a kommentben, legalább kiderül, orvosok olvassák-e. Edgár? A posztert nem kellett prezentálni, de azért az amerikai főnőt, aki az újszülöttkori oxigénhiánnyal foglalkozik, leszólítottam, és elmondtam neki, miről szól.