Karácsony

Mindenkinek nagyon boldog karácsonyt kívánunk!!!!!!!!!!!

A mi karácsonyunk úgy telt, hogy anyu, apu, Pannika 21-én felültek egy repülőgépre, és este 9 óra helyett végől másnap hajnali fél hétre értek ide. Ugyanis a hülye angolok (akik Bence szerint attól érzik magukat nagyon demokratikusnak, hogy ezt el is ismerik, és rendszeresen szidják saját magukat) már megint nem tudtak megküzdeni 2 cm hóval, és lázárták a reptereket, sőt még a Eurostar vonatok sem mentek sehova. Így kis családunk kezdeti ijesztegetés, hogy nem szállnak fel után Birminghamben landolt (ahol már én is jártam hasonló okokból februárban), és onnan busszal majd vonattal eljutottak Londonba, értük mentünk hajnalban, és éjszakai busszal hazajöttünk. Szerencsére az előre megvásárolt, előző napra szóló vonatjegyet elfogadták a rossz időre való tekintettel (ezt mondjuk csípem bennük).

Miután kipihentük magunkat, ajándékvadászó táborba indultunk a Westfieldbe, de anyuék voltak a Tate Modernben is, karácsony napjára minden szépen meg is lett, Bencével főztünk indiai bárányt, anyuék még ellátogattak a Piccadillyre, hiszen anélkül Londonba nem is lehet jönni.

A Lucáéktól kapott nagyon szép, kis cuki karacsonyfadíszeken kívül a Nórától kaptunk gömbkarácsonyfadíszeket, illetve a Tate Modernből szerzett képeslapokból vágtunk ki dísznekvalót, így lett szép a fa.

A folyamatos kapcsolattartás a rokonokkal, barátokkal skype-on végig nagyon izgalmas, és érdekes volt. Több emberrel találkoztunk minden nap, mintha otthon lettünk volna. Mindenhol láttuk a szebbnél szebb karácsonyfákat, láttuk a kisgyerekeket, hallotuk sírni Artúrt, aztán aludni, Lotti megmutatta az összes ajándékát, Lucát skype-on keresztül ajándékoztuk meg, még énekeltünk is az ajkai családdal és a Gulyás családdal együtt, Bence gitározott. Bence mama, azaz Éva mondta, hogy olyanok voltunk, mint Sirius a Harry Potterből, mert időnként megjelent a fejünk a kályhában. Azt is mondta, hogy a helyzetünk irigylésre méltó, hiszen mi csak addig vagyunk a rokonokkal, amíg kedvünk tartja... Mindenesetre csodajó volt a karácsony, de remélem, azért mostantól már inkább élőbben kerül rá sor.

Évforduló után dolgozás megint

Decemberben dolgoztam elég sokat. Sőt Nikki kérésére visszamentem a UCLH kórházba is dolgozni néhány műszakot, itt most először registrarként. Ez igen nehéz volt, mert ez egy sokkal zsúfoltabb kórház, mindenre kevesebb ember van, és meglehetősen egyedül hagynak. Egyedül kell döntéseket hozni, és figyelni mindenre, plusz nem is ismerem a szokásokat. De azért sokat lehet belőle tanulni, és ha vége van, akkor már utólag jó érzés, hogy megcsináltam, de közben rettentően kell figyelni. (persze mindig figyelek, ha dolgozom :))

Aztán december 15-én itt aludt Robi, unokatestvérünk férjének öccse, aki angliában jár most egyetemre, és innen ment haza karácsonyra busszal(!). Samuékat is meghívtuk vacsorázni, a nagy főzési terveimből végül az lett, hogy mivel előző éjszaka malacoztam, a vendégek ébresztettek csöngetésőkkel, így grillcsirkét vettünk a Morrisonsban, és csak egy kis borsólevest csináltam. Windows 7 telepítés is volt, sőt, Samu el is vitte magával a gépet tökéletesítésre. Úgyhogy most szuper kis gépem van, megint.

Ezután Bence anyukája jött hozzánk, sajnos én sokat dolgoztam, de Bence vitte őt színházba, Fulham-Manchester meccsre, ahol állítólag Gera elérte, amit én gondolok egy focista vágyának, hogy egy egész stadion skandálta a nevét, olyan jól játszott.

Ezidő alatt voltunk Lilly Alan koncerten is, igen, az 16 éveseknek való. Nekem meg is feküdte a gyomrom, de Bence nagyon szereti.

Ajándékozást is csaptunk rögtön az elején, jó volt ez a nem megszokott előkarácsony, hirtelen csöppentünk így bele a karácsonyi hangulatba, nagyon jó dolgokat kaptunk. Benedekes bögrét, juhééé, az én szerencsétlen szétszakadt hálózsákom utódját, Bence meg szép kabátot-sálat, és nagyatyai anyagi támogatást.
Aztán mi is összekészítettük az ajándékokat a szuper cellux segítségével, ami most már minden testvér birtokában is van, mert jó lesz majd az iskolában-óvodában is. Ez egy szerkezet, amit a csuklódra teszel, és kis cellux darabokat lehet letépni belőle, hogy egyszerű legyen a csomagolás. Illetve megcímeztük a borítékokat, elég sok feladatot adva ezzel szegény Évának, aki otthon még belepakolta a dvdket, amit reméljük mindenki megkapott karácsonyra. Bence üzeni, hogy van rajta hidden track, és jutalmat kap, aki megtalálja. Nem lesz könnyű, mert mi a Pannival nem találjuk.

Ritáék után évforduló

Nagy elmaradásban vagyok, de azért nem hagyom ki az évforduló történetét.

Bencének meglepetés volt, ő csak annyit tudott, elviszem valahova, és mérsékelten kell kiöltöznie. Igyekeztem furfangosan szervezni, hogy ne derüljön ki, hová is megyünk, míg oda nem érünk. Így történt, hogy mikor átszálltunk a Jubilee metróra, a Bence kérdezgetni kezdte, vajon az O2 arénába (North Greenwich) megyünk-e, de mikor eggyel előbb leszálltunk, elbizonytalanodott. Zuhogott az eső, egyszercsak megálltunk egy igazi olasz vendéglő előtt, ahol foglaltam asztalt, és olaszul rendelhettünk, és nagyon finomat ettünk. Utána persze tovább indultunk, vissza a metróhoz, és irány az O2 aréna, ahol teniszverseny volt, és Bence egészen addig nem jött rá, hogy London legnagyobb mozijába igyekszünk, amíg elindultunk a mozgólépcsőn felfelé. (legalábbis úgy tett). Ez a mozi tényleg nagy, két emeletes, 700 valahány férőhellyel. A lemondás az egészben az volt, hogy a 2012-t kellett megnéznünk, ugyanis csak azt játszották a nagy teremben. De szerencsére tényleg nagyon szép volt a film. Jónak nagyon rossz volt, de hát valamit valamiért. Aztán elrontottam a metrót hazafelé, és ott ragadtunk Stratfordban éjfélkor, ahonnan végül két éjszakai busszal egy -egy óra utazással, majd 15 perc sétával a zuhogó esőben keveredtünk haza.

Szerintem nagyon hozzánk illő évfordulót csaptunk így összességében.

Ezt a képet választottam rólunk. Barcelonaban készült, 2005-ben. Végiggondoltam, hogy így az évforduló kapcsán összegzést is illene írni egy év után. Aztán rájöttem, nem ám annyira egy évről van szó. Igen, más, hogy házasok vagyunk, de azért annyira nem. És inkább azért tudom elkülöníteni a házasév(eke)t az eddigiektől, mert kb. azóta vagyunk Londonban. Ahogy Danikáék mondták az esküvőnkön, hogy ugyanolyanok maradtak miután megházasodtak, és ez a jó. Úgyhogy most inkább arra koncentrálok, miért más mégis. Közérzetileg más, nagyobb a felelősség jó értelemben, és nagyobb a biztonságérzet. Legalábbis az én biztonságérzetem. Annak is örülök, hogy most így ketten vagyunk mint férj meg feleség, kis család, és a gyerekek majd csak később jönnek, nem fonódik össze ez a kettő rögtön az elejétől. A novemberi esküvőt pedig nagyon ajánlom, mert mindig mindenki panaszkodik, hogy a november, az milyen egy szar hónap, és legfőképpen búskomor, nekünk viszont egészen megszépült. Jó, tudom, Rita, biztos egy nagyon kivágott, szupernyári esküvői ruha ellent mondhat ennek az elméletemnek.

A házasság szerintem jó, bensőségesebb kapcsolat két ember között, azt nem mondom, hogy kell hozzá papír, félre ne értsetek, csak azt, hogy jó tudni, hogy aki veled van éppen, az hosszabb távon is veled szeretne lenni. És ebbe sokfelől bele lehet kötni igaz érvekkel, de most a házassági évforduló apropóján írtam.

Darmstadt után Ritáék

Darmstadtból éjjel érkeztünk, rendes kis hetes buszunkkal, ami házig szállít minket. Leszámítva, hogy már megint fennt hagytunk valamit a Ryan Air járatán, minden rendben volt. Nekem másnap éjszakára kellett menni a malachoz. Délután felhívtak, hogy malacka eltávozott idő előtt. Ez rossz a kutatásnak, de jó volt nekem, mert kicsit lehetett pihenni. Ugyanis szerdán már éjszakáztam a kórházban.

Csütörtökön este megérkezett a Rita meg a Máté. Érdekes volt az érkezés, ugyanis vettünk két gyönyörűszép biciklit a bencével aznap (az enyém közös a Nórával, világoskék, pont illik hozzá a csengő, amit a Pannitól kaptam, és amit Nóra elhozott Budapestről), és azokkal mentünk a Shepherd's Bush-hoz eléjük. Én lemaradtam, eltévedtem kicsit, a Bence pedig azt gondolta, elütöttek (mivel az út egyenes), és visszaindult megkeresni a sérült feleségét, miközben mi jót beszélgettünk , és nem jutott eszünkbe felhívni, hogy megvagyok. Készültem vacsorával, zöldborsóleves, krumplifőzelék, pörkölt. Hát nem valami angol. De szerencsére éhesek voltak a kedves vendégek. És ráadásul elég komolyan vették a pontgyűjtést, szóval nagyon rendes vendégek voltak, nem merték volna mondani, hogy nem kérnek enni vagy ilyesmi.

Másnap pedig rekordot döntöttek. Egy nap alatt megnéztek mindent. De tényleg. Őrség váltástól kezdve a parkok, Westminster, koradélután már a Towertől telefonáltak, majd Millenium Bridge, Globe, Tate Modern. Délután a Bencével még Even Song-on is voltak. Este találkoztunk egy pub-ban, onnan mentünk musicalre. És ez még nem a vége, ugyanis utána fogtunk egy IGAZI londoni taxit (amilyenben még sosem ültem), és memtünk sörözni, végül éjszakai busszal nagy dugóban(!) mentünk haza. Szóval szerintem ez csúcs turistanap volt.

A musical a Billy Elliot volt egyébként, ami fantasztikus jó, szerintem. Máté választása. A legjobb szereposztással láttuk, az első sorban ültünk, és hihetetlen ahogy kis gyerekek hosszú táncolásokat előadnak, még sírtunk is. Az egész azzal kezdődött, hogy egy angol idősebb házaspár megérkezett mellénk, és a nő lehuppant a földre, mert felcsukódott a szék. Mire a férj teljes nyugodtsággal lenézett rá, és azt mondta: - Onnan nem fogsz látni, édesem.


Szombaton megint főztem. Indiait a szakácskönyvemből. Nagyon finom lett. Bár várni kellett rá elég sokat. Így azonban volt lehetőség Zeppelinjázni. Aztán este mentem dolgozni, a többiek meg partizni. Vasárnap még mindig elmentek múzeumba drága vendégeink, én aludtam kicsit, és négy órakor ők elindultak haza, mi meg az évfordulónk ünneplésére, amit én szerveztem meglepetésből.

Christofék után Darmstadt

Következő héten nem jött senki, mert mi voltunk Darmstadtban, Ralf harmincadik szülinapján. Ralf is valenciai haver, és ő a másik, aki volt az esküvőn. A tény, hogy mindkét messzi barátot viszontláttuk egy éven belül nagyon meghatódott állapotba kerített minket. Mindennek tetejében Májki nyitott ajtót, mikor megérkeztünk a darmstadti lakásba, hiszen ő is eljött szülinapot ünnepelni. Jupppiiiiiii!!!!!!!

Az egész látogatás úgy sikerült, ahogy vártam. Lehetőleg nem csináltunk semmit, csak söröztünk, beszélgettünk, és főztünk kicsit. Megpróbálkoztam a gulyás levessel, nem tudom ízlett-e nekik, de megtanulták, hogy nem pörkölt. És egész jól ki tudták mondani az ly-t. Illetve, ugye volt a nagy szombat esti szülinapi buli, sok-sok emberrel, még több sörrel. A hűtő az 1954-es berni világbajnokság győztes góljának eredeti kommentárját üvöltötte, ha kinyitotta valaki, tehát elég gyakran. Ekkor mindig lesajnálva néztek ránk a többiek. A végén még táncoltunk is. Ralfnak nagyon jó zenéi vannak, talán még Májki szerint is.

A másik, amit játszottunk, és ajándékba is kaptunk, (később már Londonban is kipróbáltuk következő látogatóinkkal), az a Zeppelinja, vagyis a Wizard nevű kártyajáték, ami tulajdonképpen rikiki, csak gyönyörűen megdizájnolt (bocs, papa) kártyákkal, 1-től 13-ig plusz van 4 Zeppelinja és 4 Norbert (Narr), ezzel van megbolondítva az eredeti rikiki, ugyanis Zeppelinja mindent visz, ha te rakod le a körben először, és akármire rakhatod, úgy mint Norbertet, de az meg a dobó lap, vagyis nem visz semmit.

Dönert is elmentünk enni, ott készültek a képek. Bence kért németül mindenkinek, előtte Ralf gondosan megtanította neki, hogyan kell. Kicsit élveztük Májkival, hogy a Bence nem mindig érti, amit mondanak. Nekem nagyon tetszett, amikor, és ez elég sokszor megtörtént, minden gondolkodás nélkül fordultak a házigazdáink a Bence felé hosszú magyarázásokkal, és kérdésekkel németül, anélkül, hogy a vége előtt realizálták volna, hogy most akkor előröl, angolul, mert úgy hamarabb kapnak választ.

Aztán végül, miután Májkit felraktuk a frankfurti buszra, és könnyes búcsút vettünk mindenkitől, jó későn, hajnali háromra, de hazaértünk a kis szigetországi vityillónkba.

Ralfék egészen egyetemista féle életet élnek Lizzel. Két külön lakásban bérelnek szobát, mindkét lakásban van másik 4-5 fiatal. Liz most nagyon sok órát dolgozik egy héten az új állásában, de Ralf csak 27-et. És nem is nagyon akar ennél többet. Schön. Nyugodt, kímélő, és irigylésre méltó, német. Remélem, sokszor visszamegyünk még hozzájuk, mert én olyan jókat tudok ott aludni és semmit tenni. Most is bebizonyosodott, mint három évvel ezelőtt.

Család után Éva és Christofék

November második hetében is jöttek kedves látogatóink, Christof és Ashka, majd két nappal később Éva is megjött. Christófékat Valenciából ismeri a Bence, és ugyanarról a Christofról van szó, aki az esküvőnkön még egy másik lánnyal volt. Mivel ő igazából mindig másik lánnyal van, ezen nem is lepődtünk meg. Azon sem, hogy februárban újra találkozunk majd, hiszen egy hónapra jön kutatni az oxfordi egyetemre. Előtte pedig Rómába, Oslóba, majd utána Varsóba, Innsbruckba. Ezeken a helyeken szívesen látják, sőt, külön meghívták, kap ellátást, szállást, plusz fizetést, majd ezt egy év múlva megisméli, és utána kész lesz a Phd-je. Hát ő már csak ilyen. Most azonban pihenni jött, és szerintem jól is sikerült. Bence dolgozott nagyon sokat, de én voltam velük, és ők meg főztek finomat esténként. Aztán utolsó nap voltunk a Covent Gardenben pub-kajálni, és iszogatni, és végül a Shepherds Bush-i Walkaboutban kötöttünk ki, ahol igazi jó, 80-90-es évek zenéjére volt tánci. Nem maradtunk sokáig, de nagyon jól éreztük magunkat.

Másnap Évával vásárolgattunk, és nekem megint visszacseréltek mindent, még azt a ruhadarabot is, amit mér több mint egy hónappal azelőtt vettem. Ezt nagyon szeretem itt, hogy igazán vásárlóbarát minden. Még az Amazon is visszaírt a bencének, hogy a több mint fél éve vett DVD-t visszacserélik, mert eltört a közepe, és a Bence szerint gyári hibás.

Ági, rájöttem, hogy minél később írok valamiről, annál jobban rövidül a bejegyzés. Ráadásul még képeket sem találtam. Lehet, hogy nem csináltunk?