
Mindenkinek nagyon boldog karácsonyt kívánunk!!!!!!!!!!!


November második hetében is jöttek kedves látogatóink, Christof és Ashka, majd két nappal később Éva is megjött. Christófékat Valenciából ismeri a Bence, és ugyanarról a Christofról van szó, aki az esküvőnkön még egy másik lánnyal volt. Mivel ő igazából mindig másik lánnyal van, ezen nem is lepődtünk meg. Azon sem, hogy februárban újra találkozunk majd, hiszen egy hónapra jön kutatni az oxfordi egyetemre. Előtte pedig Rómába, Oslóba, majd utána Varsóba, Innsbruckba. Ezeken a helyeken szívesen látják, sőt, külön meghívták, kap ellátást, szállást, plusz fizetést, majd ezt egy év múlva megisméli, és utána kész lesz a Phd-je. Hát ő már csak ilyen. Most azonban pihenni jött, és szerintem jól is sikerült. Bence dolgozott nagyon sokat, de én voltam velük, és ők meg főztek finomat esténként. Aztán utolsó nap voltunk a Covent Gardenben pub-kajálni, és iszogatni, és végül a Shepherds Bush-i Walkaboutban kötöttünk ki, ahol igazi jó, 80-90-es évek zenéjére volt tánci. Nem maradtunk sokáig, de nagyon jól éreztük magunkat.
Másnap Évával vásárolgattunk, és nekem megint visszacseréltek mindent, még azt a ruhadarabot is, amit mér több mint egy hónappal azelőtt vettem. Ezt nagyon szeretem itt, hogy igazán vásárlóbarát minden. Még az Amazon is visszaírt a bencének, hogy a több mint fél éve vett DVD-t visszacserélik, mert eltört a közepe, és a Bence szerint gyári hibás.
Ági, rájöttem, hogy minél később írok valamiről, annál jobban rövidül a bejegyzés. Ráadásul még képeket sem találtam. Lehet, hogy nem csináltunk?