Christofék után Darmstadt

Következő héten nem jött senki, mert mi voltunk Darmstadtban, Ralf harmincadik szülinapján. Ralf is valenciai haver, és ő a másik, aki volt az esküvőn. A tény, hogy mindkét messzi barátot viszontláttuk egy éven belül nagyon meghatódott állapotba kerített minket. Mindennek tetejében Májki nyitott ajtót, mikor megérkeztünk a darmstadti lakásba, hiszen ő is eljött szülinapot ünnepelni. Jupppiiiiiii!!!!!!!

Az egész látogatás úgy sikerült, ahogy vártam. Lehetőleg nem csináltunk semmit, csak söröztünk, beszélgettünk, és főztünk kicsit. Megpróbálkoztam a gulyás levessel, nem tudom ízlett-e nekik, de megtanulták, hogy nem pörkölt. És egész jól ki tudták mondani az ly-t. Illetve, ugye volt a nagy szombat esti szülinapi buli, sok-sok emberrel, még több sörrel. A hűtő az 1954-es berni világbajnokság győztes góljának eredeti kommentárját üvöltötte, ha kinyitotta valaki, tehát elég gyakran. Ekkor mindig lesajnálva néztek ránk a többiek. A végén még táncoltunk is. Ralfnak nagyon jó zenéi vannak, talán még Májki szerint is.

A másik, amit játszottunk, és ajándékba is kaptunk, (később már Londonban is kipróbáltuk következő látogatóinkkal), az a Zeppelinja, vagyis a Wizard nevű kártyajáték, ami tulajdonképpen rikiki, csak gyönyörűen megdizájnolt (bocs, papa) kártyákkal, 1-től 13-ig plusz van 4 Zeppelinja és 4 Norbert (Narr), ezzel van megbolondítva az eredeti rikiki, ugyanis Zeppelinja mindent visz, ha te rakod le a körben először, és akármire rakhatod, úgy mint Norbertet, de az meg a dobó lap, vagyis nem visz semmit.

Dönert is elmentünk enni, ott készültek a képek. Bence kért németül mindenkinek, előtte Ralf gondosan megtanította neki, hogyan kell. Kicsit élveztük Májkival, hogy a Bence nem mindig érti, amit mondanak. Nekem nagyon tetszett, amikor, és ez elég sokszor megtörtént, minden gondolkodás nélkül fordultak a házigazdáink a Bence felé hosszú magyarázásokkal, és kérdésekkel németül, anélkül, hogy a vége előtt realizálták volna, hogy most akkor előröl, angolul, mert úgy hamarabb kapnak választ.

Aztán végül, miután Májkit felraktuk a frankfurti buszra, és könnyes búcsút vettünk mindenkitől, jó későn, hajnali háromra, de hazaértünk a kis szigetországi vityillónkba.

Ralfék egészen egyetemista féle életet élnek Lizzel. Két külön lakásban bérelnek szobát, mindkét lakásban van másik 4-5 fiatal. Liz most nagyon sok órát dolgozik egy héten az új állásában, de Ralf csak 27-et. És nem is nagyon akar ennél többet. Schön. Nyugodt, kímélő, és irigylésre méltó, német. Remélem, sokszor visszamegyünk még hozzájuk, mert én olyan jókat tudok ott aludni és semmit tenni. Most is bebizonyosodott, mint három évvel ezelőtt.