A múlt héten voltam két kurzuson, ezen a héten pedig a kötelező újszülött újraélesztéses vizsgát kellett letenni egy egy napos kurzus keretében. Ahol összebarátkoztam a testvérkórházunkból érkezett két szülésznővel, nagyon cukik voltak, és a végén elmentünk a lokál pubba, akik már jártak nálunk, azoknak írom, a Pavilionba. Pedig a szülésznők angolok voltak, meg is lepődtem, hogy ennyire nyitottak. Azt mondták, azért szeretnek itt élni, mert annyiféle emberrel találkoznak, és mindig tanulnak meg látnak-tapasztalnak valami újat. Gondolom, magyar emberrel még nem söröztek. (igaz, kólát ittunk)
Nagyon fáradt voltam mire hazaértem, és rájöttem, hogy azért, mert a kurzuson a szünetekben a többi ember pihent, nekem meg kétszer annyira kellett koncentrálnom, hogy megértsem, amit a hangzavarban mondanak, mint a kurzus közben, amikor magyaráznak, orvosi nyelven plusz tök csönd van.
A Bence éppen nézi a Juventus-Fulham meccset, remélem, a Fulham ügyeskedik, mert van jegyünk a visszavágóra, még Denis bácsi (a Hammersmith kórház, ami mellett lakunk legfőbb konzultánsa) is jön velünk, és Stuart is. Bence hősiesen ült a gép előtt korán reggel, mikor megnyitották a jegyvevést, és még így is alig kapott, nincsenek is egymás mellett. Ajjaj, 8. perc 1-0.
Ma éjjel még dolgozom, aztán ezen a hétvégén nem. Így megyünk reggel a Battersea parkba szombaton biciklivel, Bence ott focizik. Remélem, nem lesz nagyon hideg. Ugyanis mostanában igen hideg lett. Tudom, otthon még hidegebb van, de hiába akarok biciklivel járni dolgozni, lefagy a fülem, kezem.
A programunk nyárig most már körvonalazódik: Andriskáék jönnek húsvétkor, utána Ralfék, aztán Bence megy haza, amikor visszajön, megyünk Vancouverbe, konferenciára, meg kirándulni, májusban Oczyék jönnek, végül a két kishúgom. Aztán már megyünk is haza a Check the gate fesztivál végén.
Erről jut eszembe, hogy voltam ma a HCC-ben (Hungarian Cultural Centre), és találtam pécsi programfüzetet. Nagyon tetszik. És aki esetleg tervezi, hogy megy vagy arra jár, ajánlom Ennio Marchetto estjét. Ő az, akinek egyszer én voltam a szittere a Szigeten, és nagyon jót ad elő, április 26-án lesz.
A legfontosabb hír azonban, hogy megszületett Arányi Kornélka. Akit innen is nagyon puszilunk. Képeket is láttunk, már otthon van, és szuper rendes gyerek, hogy nem hagyott engem izgulni, és időben megszületett.
Végül pedig, nagyon jó










Nagyon szép vagy a sapkás képen!
VálaszTörlésPuszi