Remember, remember the fifth of November - Part 3.

"Remember, remember the fifth of November,
The gunpowder treason and plot.

I know of no reason why the gunpowder treason

Should ever be forgot."

Anglia történelme sötét és véres. És a mai napon különösen bizarr ünnepet ülnek errefelé. Hát illő, hogy ezen a napon beszámoljunk saját különös kalandjainkról.

- - -

A Liverpool-meccs után a lelkesült tömeg lassan elhagyta a stadiont. Szép látvány volt, ahogy kiürült a Craven Cottage, és közben lement a nap. Már sötétben sétáltunk a még sötétebb park mellett sötét tetteinket tervezve, de legsötétebb szegény Robi kedve volt. Viszont a házak előtt kigyúltak a töklámpások, boszorkányok és félhullák jelentek meg, hogy gyerekhangon cheat-or-treateljenek. (Csalni ér?) Ugyanis aznap volt Halloween.

Mi is hivatalosak voltunk egy igazi, jelmezes buliba, de előtte elmentünk vacsorázni, Beáék elvittek minket egy Garfunkel'sbe. Köszönjük ezúton is. Az étteremben aztán felöltöttük jelmezeinket, kifestettük egymást, de ez láthatólag senkit nem zavart. Az egész város tele volt szörnyikékkel és vidáman sétáló fejlövésesekkel.

És akkor itt az idő, hogy némi felvilágosítást nyújtsak azoknak, akik nem ismernek föl, mert azt gondolom, engem sosem árt fölismerni. A lényeg, hogy akinek eddig nem volt hozzá szerencséje, annak nagyon javaslom, hogy kezdje el kézbe venni Alan Moore, angol képregényíró munkásságát. Neki köszönhető például a Watchmen, a Batman: A gyilkos tréfa, és a V for Vendetta is.

Én tehát anarchistának öltöztem, Robi kalóznak, Bea boszorkánynak, fogalmam sincs, ki volt a negyedik, de irtó dögösnek találtam. Csak ne lenne feleségem ilyenkor... A helyszínen, a Candid Caféban nagyon helyes buli volt. Nem voltak sokan, de mindenki jelmezben volt, a végén tartottak jelmezversenyt is, amibe beválogattak, éljenzéssel kellett szavazni, de mikor sorra kerültem senki, de még a Dorkáék se éljeneztek. Állítólag nem értették. Ja, persze.

De a legjobb a két koncert volt. Először David Goo, ami egy fiatal akusztikus rock banda, nagyon izgalmas zenével, utána pedig, nem tévedés: Barabás Lőrinc és londoni együttese szolgáltatta a talpalávalót. Táncoltunk is rendesen Dorkával. Jelmezben különösen vicces. A buliban voltak ismerősök is, de a maszkban nem ismertek meg. Terveztem, hogy elmegyek kirabolni egy bankot, de aztán már nagyon fülledt volt az álarc, úgyhogy hazamentünk.

Robiék aztán hétfő reggel már mentek is. Nagyon jó, hogy itt voltak, sok pontot szereztek. Mindenki csak példát vehet róluk. De kezdődött a hét, Dorka készült az éjszakákra, én készítek elő filmet, dokumentumfilmes workshopot (amiről jövő héten lesz szó, mert akkor lesz), keresek munkát (tudtok? itt.), ilyesmi. Aztán kedden két nagyon jó dologban volt részem, mert elmentem moziba.

Ahogy mentünk a Central line-nal, egyszer csak bemondták, hogy a következő két megállóban nem áll meg a metró, pedig nekem valamelyiknél kellett volna leszállnom. Gyorsan leugrottam hát, és egy hihetetlen tömegben találtam magam. Nagyon durva volt, mert a sok ember összetömörülve próbált kinyomulni az állomásról, de nem tudott, mert az utcán is annyian tolongtak. 25 perc volt, mire kiértünk a metróból! Mégsem pánikhangulat volt, hanem ünnepi. Kiderült, hogy éppen aznap gyújtják meg az Oxford Streeten a híres karácsonyi díszkivilágítást.

Mondtam magamban, hogy ez szuper, de jelenleg moziba igyekszem, úgyhogy mindenki menjen haza, és elkezdtem magam átrágni a tömegen a mozi irányába. Kb. 10 perc után már haladtam is 50 métert - a Sziget Nagyszínpad sehol sincs, gyerekek. Aztán kilyukadtam az Oxford Circus-re, itt volt a legnagyobb felhajtás sajnos, színpad, zene meg minden. Az itteni díszlámpák témája a Disney új filmje, a Karácsonyi ének volt - tényleg, azt mostanában mutatják be, jutott eszembe.

Na, ebben a pillanatban harsant fel a hangszóró, és egy speaker felkonferálta a tőlem 20 méterre lévő színpadra Jim Carrey-t. Utána érkezett Colin Firth és egy régi nagy kedvencem, Bob Hoskins. Hát, ők jöttek fölkapcsolni a lámpát Londonban. Jópofák voltak. A világítás pedig nem rossz, főleg a Regent Streeten. Elértem a mozit is, és ennek nagyon örültem, mert a Katalin Varga szuper film. Innen is sok gratula két (volt) osztálytársamnak, Lilinek és Nórinak.

1605. november 5-én egy csapat katolikus összeesküvő Guy Fawkes vezetésével megpróbálta felrobbantani az angol parlamentet. Nem sikerült. Egy névtelen levél feljelentette őket. Fawkest elkapták, megkínozták, de nem árulta el ismeretlen társait, csak azok nevét ismételte, akiket vele együtt fogtak el. Végül az összeesküvőket a legkegyetlenebb halálra ítélték: akasztás-kibelezés-felnégyelés. Ennek módja, hogy az elítéltet először felakasztják, de mielőtt elveszítené az eszméletét, leveszik a bitóról, ezután felvágják a hasát, és bizonyos szerveket kiszednek (más szerveket levágnak), majd a még éppen életben lévő ember testét négy darabba tépik, és lefejezik. Fawkes már alig tudott járni a kínzások után, ezért az őrök nem álltak szorosan mellette, mikor a bitófán lógott, így le tudott onnan ugrani, és a kötél azonnal megölte.

Az ún. puskapor-összeesküvés leleplezését az angolok azóta minden évben örömtüzekkel, bonfire-rel ünneplik. Ironikus, hogy ugyanakkor nagy tisztelet övezi Guy Fawkest is, a trükkös lázadót, az elnyomás ellen küzdő antihőst. Ezért választja V is őt példaképül, amikor egymaga igyekszik megdönteni egy totalitárius rendszert. Nevével kapcsolatban a legérdekesebb nem Dumbledore főnixmadara, hanem az, hogy abból ered a "guy" szó köznévi jelentése: fickó, csávó, sréc.

Most pedig itt ülök, november 5-e van, a Bonfire Night, és kint ropog a tűzijáték. De kérdezem én, mit ünepelnek ezek, amikor egy teljesen jogtalan kiállítás után fordított a Roma a Fulham ellen?! Sötét és véres ország ez. Remember, remember the fifth of November...