Szilveszter - Part 2

Tudjátok, hogy van ez? Manapság az üzleti modell lényege, hogy az adott termék teljes piaci kapacitását kihasználjuk. Fontos a jó marketing, a pontos célközönség, az esemény után egy évvel tökéletesen időzített DVD-kiadás, a cuki játékfigurák, a két részre bontott utolsó fejezet... Na, nem kell megijedni, ez itt nem a beszámolóink vége, de a Szilveszter második részét a kiadó kénytelen volt mostanáig visszatartani, hogy a kattintásokat maximalizálja. Ki érti ezeket a kiadókat?

Hol is hagytuk abba? Ott, hogy Karcsi és Márta dobbantott Ausztráliába, ami jó régen volt, mert ma értek - Londonon keresztül - haza Pestre. Dorkával kimentünk eléjük a vadiújkölcsön Volvónkkal (kösz, Péter) Heathrow-ra, onnan átkocsikáztunk Gatwickre, ahol a lebarnult, még inkább: kipirult szülők reggeli közben meséltek egy-két csodálatos történetet dzsungelről, kengurukról, csirkeevő krokodilokról, korallzátonyról - tisztára, mintha Pandorán lettek volna (lásd az előző részt).

De mi nem mehettünk velük (különben sosem pihenték volna ki magukat), ráadásul Panni is itt maradt velünk. De most már igazán nem akarok a Panniról mindig csak negatívumokat mesélni. Nagyon jó volt benne például, hogy karácsonyra kapott egy szuper laptopot a nővérétől, szóval azt bütyköltük. Tényleg tök jó, hogy kis küzdelem árán szinte mindent be lehet állítani a Windows 7-ben, persze tudom, hogy ez sehol nincs az open source-tól, de ahhoz érteni is kell. És vicces, hogy szinte alig van olyan program, amire igazán szüksége van az embernek, és nem elérhető ingyenesen az internetről. Tudtok ilyet?

A szép vakációt csak Dorka brutális, elképesztően szakszerű, házilag elvégzett lábkörömműtéte kavarta föl. Ami miatt nem lehetünk eléggé hálásak (Köszönjük, doktorúr!) Kötözés előtti képeket nem közölhetünk a 28 éven aluli olvasóink miatt. Ha engem kérdeznek, én az otthonkörömlevágás mellett vagyok. Nyilván nagyobb a fertőzésveszély, vannak kockázatok, némi kényelmetlenség, de szerintem mindenkinek joga van eldönteni, hogy milyen környezetben érzi nagyobb biztonságban magát, hol tud kellően kiengedni. Mert nem minden kézzelfogható, vannak lelki dolgok is. Persze nem árt, ha a közelben van egy kórház.

December 29-én érkezett meg hozzánk látogatóba Vera, Gábor és Balu. Panni javaslatára kimentünk Heathrowra igazábólszerelmesest játszani. Szép volt, jó volt, csak néha ráléptem Dorka lábára. Barátaink nagyon aranyosak voltak végig, és ez nem is olyan meglepő. A fiúk még Krysisozni is hajlandóak voltak egyet, ami egy magyar társasjáték, de sajnos nem varázsolt el bennünket teljesen ezidáig, pedig a leírása jól indul: "Hajdan vala a luxus és az őrült tékozlás kora. Az elzüllött népességen eluralkodott a túlzott dekadencia, és már csak a háborúkra és hasonló hétvégi, fantáziavilágbéli szórakozásokra maradt ideje." Wow.

30-án elmentünk a már sokak által dicsért Churchill-múzeumba, a Cabinet War Roomsba. A kiállítás nem olcsó, de hihetetlenül gazdag és látványos. Az eredeti bunkerekben számtalan emlék és leírás található, tele interaktív kütyükkel, hanggal, videóval. Meg is beszéltük utána, hogy nem az a durva mindebben, hogy vannak ilyen spéci kiállítási tárgyak, hanem, hogy tényleg működnek is. Azt el kell mesélni, hogy mindeközben Londonban az évezred tele volt. De tényleg, 50 éve nem volt ilyen hideg és ennyi hó. Úgyhogy a múzeum után egy kocsmába menekültünk, onnan pedig haza, a Pavilion pubba vacsorázni. Portsmouth-Arsenal 1-4.

Másnap elérkezett az év utolsó napja. a többség okosan kihasználta ezt, és ágyban maradt, Vera és Gábor a British Múzeumba mentek. A szilveszteri ebéd indiai csirke volt, de sajnos odaégettem a hagymát meg a paprikát, ezért keserű lett. Abban, hogy a kaja mégis elfogyott, szerepet játszhatott az is, hogy Balu kevert egy nagy adag Original Pimm's koktélt: limonádéval, gyömbérrel, gyümölccsel és kígyóuborkával. Ilyet isznak Ascotban is. Megadtuk a melegítés módját.

Az este - mint az angoloknál általában - elég korán indult. Szerintem, ha tehetnék, ezek a szilveszteri éjfelet is átraknák este tízre, hogy kényelmesebb legyen. Betáraztuk a Cuba Libréket, és irány a belváros. A Trafalgar Square környékén már állt a bál. Ahogy sétáltunk a Stranden, hömpölyögtek az emberek, felszíni közlekedés persze semmi. Mindenki a Temze partjára akart lejutni, hogy a tűzijátékot nézze. Ehhez már nagyjából este kilenc körül be kellett állni a kijelölt területekre, mert ezeket lezárták, mikor megteltek. Mi nem akartunk annyit fagyoskodni, ráadásul tűzijátékban magyaroknak nehéz újat mondani, úgyhogy másfelé vettük az irányt. A londoni tűzijáték azért nagy mulatság, és néha egészen különleges, például gazdasági világválság idején.

A mi utunk azonban London egyik legmenőbb klubjába vezetett, a Trafficbe. A klub azért volt nagyon menő, mert itt dolgozik bár mixerként Balu unokatestvére, Viktor, és ez sokat dobott a hangulaton. Egész pontosan Viktor dobott össze nekünk egész este fergeteges koktélokat a Daiquiritől a Cosmopolitanig - jutányos áron. (Remélem, ezt a főnöke nem olvassa. Vagy ha igen, akkor nem tud magyarul.) A zene egész jó volt, a hangulat meredeken emelkedett. Megismerkedtünk egy kedves lengyel társasággal, lendületesen táncoltunk, és ekkor történt az első malőr: az alkoholtól csúszós padlón - hibátlan egyensúlyérzékem ellenére - olyan szerencsétlenül estem hasra, hogy közben megrándítottam a hüvelykujjam. Egy ideig a megfelelő véralkoholszint ellensúlyozta a bajt, az éjfél szeretett barátaink ölelésében ért el minket, de az este utána következő részét azzal töltöttem, hogy az asztalnál ülve egy hajtásra kiittam a Balu által hordott koktélokat, és az ujjamat a jégbe tettem. Egy idő után mások koktéljaival is ezt csináltam. Később nem tudom.

Mindezzel párhuzamosan Dorka a benne lévő többféle gyógyszer és égetett szesz hatására kissé elfáradt, úgyhogy eldöntöttük, hogy hazamegyünk. A többiek mulatságát nem akartuk elrontani, úgyhogy kettesben indultunk el erről a kedves helyről, ahol az este folyamán egy fiatalember hozzám lépett, és azt mondta: "You have a fuckin' beautiful wife!" - csak a miheztartás végett. A hazaútról annyit, hogy elsétáltunk a buszhoz, ahol félrészegen, félholtan megállapítottuk, hogy nem jár, merthogy egyáltalán semmilyen éjszakai busz nem jár szilveszterkor Londonban. De nem kell megijedni, mert cserébe egész éjjel jár a metró! Óriási hangulat volt hazametrózni az újévi népekkel. Másnap kiderült, hogy a többiek is szétváltak, Veráék hasonló körrel viszonylag hamar hazajutottak, Panni és a javíthatatlanul romantikus Balu azonban lementek a folyópartra, és csak komoly kerülőkkel és egyórás fölösleges várakozásokkal tudtak ágyba jutni. De szép is a szerelem. (Félek, most újabb állandó olvasót veszítettünk el.)

2010. január 1. Az új év első napja. Kemény. A kötelező program az előző esti sérülések felmérése volt. Ez a többségnek csak zuhanyt, ásványvizet és némi ágyban maradást jelentett, én viszont elmentem a kórházba röntgenre. A kedves röntgenorvos mondta, hogy el van törve. Aztán kinagyította a röntgent, elküldte emailben (!) az ápoló nővérkémnek, aki mondta, hogy nincs, de ne haragudjak a röntgenorvosra, biztos fáradt. Nem haragudtam, ez teljesen érthető január elsején. Időközben a hős Balu megfőzte az újévi lencsét, ami csodálatosan finom lett. De ami ennél is fontosabb: működött. Muszáj elmesélnem, hogy mi a helyzet velem és Baluval. Velem és Baluval az a helyzet, hogy, ha én elmegyek valamilyen másik országba élni, és ő meglátogat, akkor egy bizonyos összeget nyer valamilyen szerencsejátékon. Ezt a tanulságot remélem, már ő is leszűrte, úgyhogy ajánlatot teszek: hajlandó vagyok rövidebb időre Barbadosra kötözni, ha állja a költségeket, vendégül is látom örömmel a nyeremény 30%-áért cserébe. Szerintem ez baráti. Személyiségi jogi okokból nem áll módomban tovább részletezni Balu szerencséjét, elég az hozzá, hogy aznap kedvese, Panni abszolút egy hullámhosszon volt vele, és 4-esre vizsgázott.

Újév napján, mivel a bécsi koncertre nem tudtunk menni, este musicalre mentünk, és megnéztük különpáholyból a Mamma Mia!-t. Szerintem Gáborék élvezték, és ennek örülök, de nem ez a legjobb előadás Londonban. Panni is egyetértett azzal, hogy érdekes módon a filmadaptáció sokkal hangulatosabb az eredetinél. Lehet, hogy csak a szereposztás, esetleg a fejfájás és a dehidratált állapot volt a gond. De ami a legnagyobb csicskaság, hogy a kihagyták azt a ziccert, hogy elénekelik a végén a Happy New Yeart. Ez nekik showbusiness.

Másodikán jött el Gábor nagy napja, de ez később elmaradt. Ekkor mentünk ugyanis - könnyű bab-ebédünk után - a Fulham-Swindon Town FA-kupa meccsre. Az idő, a hangulat, a stadion megint pazar volt, a játék sajnos elég gyenge. 1-0. Ami jó volt, hogy Bobby Zamorát láthattuk gólt rúgni, azóta lerúgták és sérült. Most az egész Fulham dögrováson van, a bírók hülyék, az ellenfelek aljasak, a szerencse ellenünk van - azt hiszem, kezdek igazi szurkoló lenni. Említésre méltó még, hogy mikor odaértünk, ár nem volt aznapi programfüzet, amit Balu akart venni, de az egyik újságíró nekünk adta az övét. Ezt Balu itt hagyta, majd viszem neki.

Az utolsó este egy régen tervezett videózással zárult. Balu egyik karácsonyi ajándéka a The Nightmare Before Christmas volt, és ezt a többség még nem látta. Pazar film. Tim Burton igazi mágus, alig várom az Alíz Csodaországbant. Panni később elmesélte, hogy van a ovijában egy 3 éves, akinek ez a kedvenc filmje. Helyes gyerek lehet.

A szép napokkal elmúltak az ünnepek is. A szomorú búcsúra hajnalok hajnalán került sor. A taxi jött, és ment. A barátok jöttek, és mentek. De milyen jó, hogy jöttek.