2010. április 26., hétfő

Ebéd - olvasása éhségérzetet fokoz

Annyira finomat főztem, hogy muszáj leírnom. Itt London városban elkezdtük főzési szárnyainkat bontogatni a Bencével. De eddig nem gondoltam a siker lehetőségére, mert az volt a fejemben, hogy a mi felmenőinket úgysem lehet még csak megközelíteni sem. Mert ugye vannak az én édesanyám hihetetlen finom kajái, de ha csak a majonézes krumplisalátát említem, már az is elég volna, meg a lecsó, meg a gulyásleves, túrógombóc, na jó, abbahagyom. Aztán ott vannak Sipi isteni húskölteményei, sült, rántott, pörkölt, nyami-nyami. Aztán a nagyon fincsi indiai kaják Kertész részről. És akkor még nem is említettem a stíriait, és a nagymamám egyéb remekműveit. Na, most, hogy így végiggondoltam, már nem is merem leírni, amit az elején akartam, hogy akár rajtuk felbuzdulva feltételezhetnénk is, hogy örököltünk-tanultunk valamit a főzés tudományából, és lehetnek ambícióink.

Viszont az eddigi pár ételecskére (tejszínes-cukkinis tészta, lecsó, rántott hús, más tészták) korlátozódó repertoárunk, a tavalyi (nem említem hanyadik) szülinapi indiai szakácskönyvvel, gyarapodni kezdett (mindenféle chutneyk, curryk), és a nagyitól kapott kézzel írt szakácskönyvből levesek kapcsolódtak be. És jelenleg odáig jutottam, mivel most a Bencét néhány napig nélkülöznöm kell, hogy HAL és egyéb tengeri lények lakomáit készítem magamnak. És ugyan még mindig nem kóstolom meg az ételt főzés közben (ez persze néha galibát okoz, de mivel általában nincs B verzió mindent megeszünk), de ez a tegnapi lazac plusz rainbow trout (nem tudom mi, de jól nézett ki) megsütve mindenfélével, többek között lilahagymán (elfogyott a rendes hagyma, de így szerintem jobb volt) szuperfinomra sikerült. De a hal nemszeretőknek üzenem, hogy mást is tudunk már nagyon finoman, például petrezselymes pirított krumplit. Tudom, ez mind egyszerű, de valahol el kell kezdeni. Különben is az egészben legjobban azt nem értem, amikor az anyu finomabb krumplifőzeléket csinál bármikor mint én. Pedig aztán abban semmi bonyolult nincs.

Sajnos most nincs képi illusztráció, de skype-on szoktam mutogatni.

3 megjegyzés:

  1. Nu, az tény, hogy jól megéheztem...:)
    Mikor mi kint voltunk, már megkóstolhattuk az indiait, jelentem naggggyon fincsi volt!
    Egyébként nálunk is főzősuli van: Macsek szerint csak akkor tanulok meg igazán főzni, ha nem csak azt készítem el, amit egyébként szeretek. Ezért a tőle kapott szakácskönyvben nagyjából sorban haladok, kb. 1 recept/hétvége, úgyhohgy jövő Karácsonyig sem végzek, de a lényeg, hogy tényleg érzem, hogy fejlődtem :)))))
    A petrezselymes krumplit hogy kell csinálni????

    VálaszTörlés
  2. Najó, mostmár nem olvasom el többször ezt a postot....:) Tessék újra írni!
    Ma Rólatok álmodtam: mentem egy ügyféllel egy rendezvény terepbejárására, és egyszer csak megjelentetek, hogy hazajöttetek, és akkor jöttök Ti is velünk...futva...:)

    VálaszTörlés
  3. Bocsánat a nagy hallgatásért!
    A petrezselymes krumplajt szerintem nem így kell, de én megfőztem ilyen kicsi újkrumplikat, és aztán olajon hagymával meg petrezselyemmel megpirítottam őket.

    Az álmok egyszer valóra válnak. Leginkább június 30 után lehet rá számítani.Még énekelőnk is majd a terepjáráson, vagyis, ha akarod, akkor csak a Bence. :)

    VálaszTörlés