Már csak néhány nap volt hátra Dorka hazautazásáig, én nagyban készültem az első Check the Gate-re. Dorka értem jött a HCC-be, és együtt sétáltunk hazafelé át a belvároson. Emlékszem, egészen meghatódtunk azon, milyen nagyszerű is ez a város, és milyen szerencsések vagyunk, hogy élhettünk benne kicsit. (Hol van már azóta a "kicsi"...)Magunk mögött hagytuk a Covent Gardent, és kiértünk a Charing Cross Roadra. Már hozzászoktunk ahhoz, hogy a West End tele van színdarabok és musicalek hirdetéseivel, de most mégis megakadt a szemünk valamin, mert az, hogy egyetlen plakáton rajta legyen Judi Dench, Kenneth Branagh és Jude Law, még Londonban is meglepő. A poszter a Wyndham's Theatre Donmar szezonját hirdette, olyan előadásokkal mint az Ivanov, a Vízkereszt vagy a Hamlet, főszerepben Jude Law.
Egészen lázba jöttünk, megnéztük a dátumokat, és láttuk, hogy május végétől augusztus végéig a Hamlet van soron. Kora este volt, rohantunk a jegypénztárba, hátha. Már a belépéskor gyanús lehetett volna a dolog, tekintettel arra, hogy a színház belseje a Szezám Utca különböző figuráival volt díszítve, de az erős felindulásban körül sem néztünk. Mikor sorra kerültünk, mondtuk a pénztárosnak, mit szeretnénk, van-e még jegy a Hamletre? Megrökönyödve nézett, majd finoman értésünkre adta, hogy ne aggódjunk, van még jegy, csak nem lehet venni, mert a Hamletet 2009 májusában kezdik játszani, talán érdeklődjünk inkább egy fél év múlva.
És úgy is lett. Minket nem lehet csak úgy lerázni, ha egyszer eltervezünk valamit. Idén tavasszal érdeklődtünk Hamlet-jegyek után, de elképesztő módon a jegyek nagy része áprilisra már elkelt. Később megkérdeztünk néhány színházas ismerőst is, de mondták, hogy tulajdonképpen reménytelen jegyet szerezni, minden előadás teltházas. Két lehetőség maradt: egyik, hogy sorba áll az ember délután, és abban bízik, hogy lesznek visszaváltott jegyek, amire nincs garancia, ráadásul csak este hétkor derül ki biztosan, viszont oda kell menni kb. kettőre, hogy legyen bármi esély. A másik lehetőség nagyon érdekes. Bár minden előadásra elkapkodják a jegyeket, a színház mégis minden nap elad 16 ülő-, és kb. 20 állójegyet az adott napra. Ez azért van így, mert manapság az emberek általában interneten keresztül vagy telefonon, hitelkártyával veszik meg a jegyeket, de vannak olyan emberek, akik nem használnak se internetet, se telefont. A színház - a hagyománytisztelő angolok odafigyelésével - ezekre az emberekre tekintettel adja meg a lehetőséget, hogy az előadás napján, a helyszínen lehessen jegyet venni.
Akkor döntöttem el, hogy a második lehetőséget választom, amikor Pannit kivittem hajnalban a reptérre, gondoltam, egyből utána kényelmesen beállok a sorba. Mert előtte megkérdeztem a színházban, körülbelül hánytól érdemes várakozni, hogy legyen jegy (egy ember max. 2 jegyet vehet): azt mondták öt körül már vannak egy páran. A pénztár tízkor nyit. Sajnos Panni elutazásának napján nem volt esti előadás, ezért szerdán próbáltam meg. Előre látó módon még este főztem teát (a szuper termoszba, amit Dévtől kaptam), feltöltöttem az mp3-lejátszómat, kikészítettem a ruhám, a könyvem és egy kis piros, műanyag sámlit. Mikor csörgött a vekker, éreztem, hogy kizökkent az idő... 4:45-re értem a színházhoz, ahol már összegyűlt egy kisebb társaság, de legnagyobb megkönnyebbülésemre csak 9-en voltak. Később kiderült, hogy ebből két német részeg csak véletlenül tévedt oda, és eszük ágában sincs színházba menni, velük kellemesen elbeszélgettünk a Faustról, illetve volt egy fickó, aki szintén nem jegyért jött, hanem munkába ment, és várt a vonatra, de addig is csatlakozott a többiekhez.
Akik valóban jegyért álltak sorban, azok valójában nem is álltak, mert két srác még nálam is profibb karosszékkel jött, két lány pedig frankón megágyazott magának a színház előtt - ők éjfél óta ott voltak. De a legjobb kolléga egy új-zélandi sréc volt, aki zenész, és hozta a gitárját, amivel többórás, nagyon kellemes koncertet adott.
Azért a szünetekben elkértem tőle, hogy tanuljunk egy-két magyar slágert. Ennek azért volt jelentősége, mert kiderült, hogy a közben szépen lassan egyre gyarapodó sorban 3 magyar is állt. Jött még egy olasz nő, aki mindenkit végigkérdezett, hogy hány jegyet akar venni, róla később még lesz szó.
Összességében kellemesen telt a reggel, nincs okom panaszra. Fél kilenc körül kicsit elgyengültem, de a hajnali haverok tartották a helyem, míg elmentem valamit reggelizni. Tízkor aztán megnyíltak a kapuk, és röpke egy év várakozás után sikerült megvennem jegyünket a Hamletre. Dorka is éjszakázott aznap, együtt mentünk haza aludni, hogy aztán este fél nyolckor szépen, kipihenten és izgatottan elfoglaljuk helyünket a Royal Gallery negyedik sorában. Az új-zélandi mellett ültünk.
Az előadás egyszerűen briliáns volt. Minimál díszletekkel és kellékekkel, igazi Shakespeare-hű darab. A legtöbb színésszel meg voltunk elégedve, alig volt gyenge pont (pl. Gertrud), de kifejezetten kellemes volt Polonius, Ophélia vagy Horatio. Persze egy Hamlet egy emberen múlik igazán. Mondtam is előtte Dorkának, hogy kicsit aggódom Jude Law miatt. (Nemrég láttuk Patrick Stewartot és Ian McKellent a Godot-ra várva főszerepeiben, és picit csalódás volt. Az X-Menhez képest mindenképp.) Az a helyzet, hogy Jude Law pazar volt, nagyszerű Hamlet. Lebilincselő, drámai, vicces, érthető (!), és nagyon szép. Felejthetetlenné tette az esténket. Szóval mindenkinek ajánlanám a darabot, ha nem holnap lenne az utolsó előadás. De fel a fejjel, nézzetek ki valamit most egy évre előre, és az élmény garantált.
Egy érdekes epizódot még elmesélek. Az első felvonásból nagyjából 20 perc ment le, amikor nem messze tőlünk egy nézőnek megcsörrent a mobilja. Ilyet még nem tapasztaltam Londonban, mindig szépen megkérnek, és mindenki ki is kapcsolja a telefonját. De hát van ilyen, valaki véletlenül elfelejtette. Már másodjára csörgött, oda is néztünk, hogy mikor nyomja végre le, mire a nő fogta, és felvette a telefont! Az hagyján hogy felvette, el is kezdett rajta beszélni, egész hangosan. A döbbenettől eleinte nem is tudtak mit reagálni az emberek, aztán kitört a dühös pisszegés, anyázás: "Vigyék ki!", jöttek is a jegyszedők, de a nő a sor közepén ült, és még mindig beszélt. A színpadon éppen szegény Laertes búcsúzott húgától, de hogy mit mondott neki, azt nem igazán hallottam, mert ráadásul felismertem a nőben az olasz spinét, aki reggel nem hagyott nekünk békét. Végül letette, haragosan nézett a körülötte ülőkre ("Miért nem hagyják nyugton telefonálni az embert?!"), és békésen nézte tovább a darabot. Mondanom sem kell, hogy a szünetben többen odamentek hozzá, és a második felvonás elején kijött egy frakkos pofa, nyilván valami fejes a színházból, és mindenkit nyomatékosan megkért, hogy kapcsolja ki a telefonját, és eszébe se jusson fölvenni. Tapsot kapott.
Pedig az angolok nem tapsolósak. A fantasztikus Jude Law-t is csak 2 percig tapsolták. De hát ez a West End, nem esünk hasra Jude Law előtt. Az Old Vicben holnap már Ethan Hawke játszik. Jöttök?
Egészen lázba jöttünk, megnéztük a dátumokat, és láttuk, hogy május végétől augusztus végéig a Hamlet van soron. Kora este volt, rohantunk a jegypénztárba, hátha. Már a belépéskor gyanús lehetett volna a dolog, tekintettel arra, hogy a színház belseje a Szezám Utca különböző figuráival volt díszítve, de az erős felindulásban körül sem néztünk. Mikor sorra kerültünk, mondtuk a pénztárosnak, mit szeretnénk, van-e még jegy a Hamletre? Megrökönyödve nézett, majd finoman értésünkre adta, hogy ne aggódjunk, van még jegy, csak nem lehet venni, mert a Hamletet 2009 májusában kezdik játszani, talán érdeklődjünk inkább egy fél év múlva.És úgy is lett. Minket nem lehet csak úgy lerázni, ha egyszer eltervezünk valamit. Idén tavasszal érdeklődtünk Hamlet-jegyek után, de elképesztő módon a jegyek nagy része áprilisra már elkelt. Később megkérdeztünk néhány színházas ismerőst is, de mondták, hogy tulajdonképpen reménytelen jegyet szerezni, minden előadás teltházas. Két lehetőség maradt: egyik, hogy sorba áll az ember délután, és abban bízik, hogy lesznek visszaváltott jegyek, amire nincs garancia, ráadásul csak este hétkor derül ki biztosan, viszont oda kell menni kb. kettőre, hogy legyen bármi esély. A másik lehetőség nagyon érdekes. Bár minden előadásra elkapkodják a jegyeket, a színház mégis minden nap elad 16 ülő-, és kb. 20 állójegyet az adott napra. Ez azért van így, mert manapság az emberek általában interneten keresztül vagy telefonon, hitelkártyával veszik meg a jegyeket, de vannak olyan emberek, akik nem használnak se internetet, se telefont. A színház - a hagyománytisztelő angolok odafigyelésével - ezekre az emberekre tekintettel adja meg a lehetőséget, hogy az előadás napján, a helyszínen lehessen jegyet venni.
Akkor döntöttem el, hogy a második lehetőséget választom, amikor Pannit kivittem hajnalban a reptérre, gondoltam, egyből utána kényelmesen beállok a sorba. Mert előtte megkérdeztem a színházban, körülbelül hánytól érdemes várakozni, hogy legyen jegy (egy ember max. 2 jegyet vehet): azt mondták öt körül már vannak egy páran. A pénztár tízkor nyit. Sajnos Panni elutazásának napján nem volt esti előadás, ezért szerdán próbáltam meg. Előre látó módon még este főztem teát (a szuper termoszba, amit Dévtől kaptam), feltöltöttem az mp3-lejátszómat, kikészítettem a ruhám, a könyvem és egy kis piros, műanyag sámlit. Mikor csörgött a vekker, éreztem, hogy kizökkent az idő... 4:45-re értem a színházhoz, ahol már összegyűlt egy kisebb társaság, de legnagyobb megkönnyebbülésemre csak 9-en voltak. Később kiderült, hogy ebből két német részeg csak véletlenül tévedt oda, és eszük ágában sincs színházba menni, velük kellemesen elbeszélgettünk a Faustról, illetve volt egy fickó, aki szintén nem jegyért jött, hanem munkába ment, és várt a vonatra, de addig is csatlakozott a többiekhez.
Akik valóban jegyért álltak sorban, azok valójában nem is álltak, mert két srác még nálam is profibb karosszékkel jött, két lány pedig frankón megágyazott magának a színház előtt - ők éjfél óta ott voltak. De a legjobb kolléga egy új-zélandi sréc volt, aki zenész, és hozta a gitárját, amivel többórás, nagyon kellemes koncertet adott.Azért a szünetekben elkértem tőle, hogy tanuljunk egy-két magyar slágert. Ennek azért volt jelentősége, mert kiderült, hogy a közben szépen lassan egyre gyarapodó sorban 3 magyar is állt. Jött még egy olasz nő, aki mindenkit végigkérdezett, hogy hány jegyet akar venni, róla később még lesz szó.
Összességében kellemesen telt a reggel, nincs okom panaszra. Fél kilenc körül kicsit elgyengültem, de a hajnali haverok tartották a helyem, míg elmentem valamit reggelizni. Tízkor aztán megnyíltak a kapuk, és röpke egy év várakozás után sikerült megvennem jegyünket a Hamletre. Dorka is éjszakázott aznap, együtt mentünk haza aludni, hogy aztán este fél nyolckor szépen, kipihenten és izgatottan elfoglaljuk helyünket a Royal Gallery negyedik sorában. Az új-zélandi mellett ültünk.
Az előadás egyszerűen briliáns volt. Minimál díszletekkel és kellékekkel, igazi Shakespeare-hű darab. A legtöbb színésszel meg voltunk elégedve, alig volt gyenge pont (pl. Gertrud), de kifejezetten kellemes volt Polonius, Ophélia vagy Horatio. Persze egy Hamlet egy emberen múlik igazán. Mondtam is előtte Dorkának, hogy kicsit aggódom Jude Law miatt. (Nemrég láttuk Patrick Stewartot és Ian McKellent a Godot-ra várva főszerepeiben, és picit csalódás volt. Az X-Menhez képest mindenképp.) Az a helyzet, hogy Jude Law pazar volt, nagyszerű Hamlet. Lebilincselő, drámai, vicces, érthető (!), és nagyon szép. Felejthetetlenné tette az esténket. Szóval mindenkinek ajánlanám a darabot, ha nem holnap lenne az utolsó előadás. De fel a fejjel, nézzetek ki valamit most egy évre előre, és az élmény garantált.
Egy érdekes epizódot még elmesélek. Az első felvonásból nagyjából 20 perc ment le, amikor nem messze tőlünk egy nézőnek megcsörrent a mobilja. Ilyet még nem tapasztaltam Londonban, mindig szépen megkérnek, és mindenki ki is kapcsolja a telefonját. De hát van ilyen, valaki véletlenül elfelejtette. Már másodjára csörgött, oda is néztünk, hogy mikor nyomja végre le, mire a nő fogta, és felvette a telefont! Az hagyján hogy felvette, el is kezdett rajta beszélni, egész hangosan. A döbbenettől eleinte nem is tudtak mit reagálni az emberek, aztán kitört a dühös pisszegés, anyázás: "Vigyék ki!", jöttek is a jegyszedők, de a nő a sor közepén ült, és még mindig beszélt. A színpadon éppen szegény Laertes búcsúzott húgától, de hogy mit mondott neki, azt nem igazán hallottam, mert ráadásul felismertem a nőben az olasz spinét, aki reggel nem hagyott nekünk békét. Végül letette, haragosan nézett a körülötte ülőkre ("Miért nem hagyják nyugton telefonálni az embert?!"), és békésen nézte tovább a darabot. Mondanom sem kell, hogy a szünetben többen odamentek hozzá, és a második felvonás elején kijött egy frakkos pofa, nyilván valami fejes a színházból, és mindenkit nyomatékosan megkért, hogy kapcsolja ki a telefonját, és eszébe se jusson fölvenni. Tapsot kapott.
Pedig az angolok nem tapsolósak. A fantasztikus Jude Law-t is csak 2 percig tapsolták. De hát ez a West End, nem esünk hasra Jude Law előtt. Az Old Vicben holnap már Ethan Hawke játszik. Jöttök?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése