Hamburg

Helsinkiben már tudtam, hogy mivel Stuart nem épül föl, nekem kell előadnom helyette Hamburgban az ESPR gyermekgyógyász-kutatói konferencián a tavalyi kutatás (Xenon kipróbálása oxigénhiány után malacokban) eredményeit. Azt is tudtam, hogy ez egy verseny-előadás, fiatal kutatók versenye.AZT azonban nem mondták, hogy ez a "highlighted event"-je a konferenciának, amin 50 országból sok ezer résztvevő van jelen, és ezért a legnagyobb teremben, 500 fő előtt kell előadni, hogy a szemedbe világítanak, és a fejed ki van vetítve magad mögé, és lézer pointerrel kell mutogatni. Úgyhogy nem egyszer estem halálos kétégbe, főleg, hogy igyekeztem megírni és megtanulni az előadást, összelapátolt információkból, és ábrékból, Denis bácsi segítségét is kérve, de csütörtökön, mikor odaértünk Hamburgba, Nikki átírta az egészet, és beletömködött sokkal több diát a 10 perces előadásba, mint amit egy angol anyanyelvű esetleg el tud mondani. Alan, az egyik konzultáns a Hammersmithből meglepődve talált rám az 5 csillagos szálloda halljában zokogva, nagyon rendes volt, vigasztalt. Aztán jött Bence, aki nélkül tutira összeesem, és kirohanok a világból, és megtanulta velem az előadást, másnap is ott ült velem végig, ahova Nikki beültetett minket, és ahol 9 órát töltöttünk az előadást alakítva, tanulva, magolva, szöveget írva. Bence nélkül nem ment volna az tuti, akkor is sírva fakadtam, amikor megláttam az előadótermet. De ő tartotta bennem a lelket, és még délután gyakoroltam is benne, amikor volt 1 óra üresjárat, és a technikusok jó fejek voltak, és beengedtek.

Nikki szörnyülködött, hogy milyen béna vagyok, és hogyhogy nem tudok simán beszélni, mikor csak rá kell nézni a diára, de hát ugye nekem nem jönnek csak úgy simán az angol igék a számra. De nagyon jó volt ez a gyakorlás, mert legalább már álltam fent a dobogón, és hallottam a hangomat a mikrofonnal, és éreztem milyen, amikor a pofámba világítanak, és Nikki így tudta értékelni a fejlődést a másnapi előadásra. Szegény Bencének egész este-éjjel mondogattam, már ő is kívülről tudta.

Aztán eljött a reggel. Találkoztunk egy UCLH-es kolléganőmmel, ő is azt mondta mint mindenki más: "You will be fine." Ekkor már Bence is azt gondolta, a következőt biztosan leüti, aki ezzel jön. Odaértünk a kongresszusi központba, Bence elszaladt egy feles Jagerért. Hát ha az nincs, akkor nem tudom, mi van. (csak a felét ittam meg előtte, a többit utána) Két jó dolog volt az előadás előtt, ami segített, az egyik, hogy a Chairmen főnök innen, a UCL-ből volt, tehát már találkoztam vele párszor, és rádásul nagyon kedves, támogató volt a felvezetésben, és úgy nézett ki, a egész környezet támogató. A másik, hogy én voltam a második, és az előttem lévő csaj nem volt valami ügyes, és tovább beszélt mint 10 perc, így tudtam, nem lesz baj, ha kiszaladok az időből. Aztán felmentem, elmondtam, a kérdéseknél bénáztam, és vége volt.

Most utólag már értem a kérdéseket, és tudom, mit kellett volna válaszolnom azok helyett, amiket mondtam. Utána már nagyon jó volt, mindenki mondta, hogy well done. Olyanok is mosolyogtak, akiket nem is ismertem, és mikor valakinek bemutattak, mondta, hogy "Nice talk". Még azt is mondták, nem látszott, h izgulok. Na ezt nem hiszem. Mindenesetre Denis bácsi úgy summázta a dolgot, hogy na, most átestem a keresztelőn (bár nem biztos, hogy rögtön egy ekkora falattal kellett volna kezdenem). Képek: