London – Róma – Valencia

A Fulhamről lesz szó, mert csütörtökön nagy pillanat volt: eddigi külföldi otthonaink összecsaptak.

Talán tudjátok, hogy mi Fulham-drukkerek vagyunk. Ennek oka, hogy Fulham & Hammersmith kerületben lakunk, utáljuk a Chelsea-t (de Artúrt szeretjük majd akkor is, ha kék lesz), és – egyelőre még – itt játszik Gera Zoltán, kicsapott kapitány. Aztán belejátszott még a véletlen is, hiszen Londonban lakik most Geszti Blanka és vőlegénye is, és eredetileg őket akarta tavasszal meccsre vinni Neville barátjuk, de nem értek rá, ezért mi mentünk, és a hangulat elvarázsolt bennünket. A stadion a Temze partján fekszik, egy helyes kis parkon át kell megközelíteni, és a közönség nem véletlenül nyerte meg a szezon legjobb közönsége díjat.

De töredelmesen be kell vallanunk, hogy volt még egy kevésbé szimpatikus indokunk is, ami miatt még jobban kiérdemeljük Balutól a már így is birtokolt szélkakas szurkoló címet (Hogy lehet egy vébén több csapatnak is drukkolni?! Talán majd, ha a magyarok is újra kint lesznek, akkor is hajrá spanyolok meg olaszok??): az elmúlt év volt a Fulham történetének legsikeresebb szezonja! Ez pedig, ugye meghozza a szurkolókedvet. Hetedik helyen végzett a csapat, amelyik pár éve még rendszeresen a kiesés ellen küzdött, 15 éve pedig a negyedosztályból is majdnem kiesett, miközben London legrégebbi profi csapata. A nagy feltámadásról – mely Lady Dianát is érinti, igaz, nem a szó szoros értelmében sajnos – talán majd egy későbbi postban mesélünk.

A Fulham, azaz a Whites (Fehérek) a hetedik helynek köszönhetően bejutott a világtörténelem első Európa Ligájába, némi selejtezés után pedig elért a csoportkörig, ahol ellenfelei a CSKA Sofia, az FC Basel és az AS Roma! Róma…, Tor Vergata, rejtélyes buszok, trenino a Terminiig, San Giovanni in Laterano, az Aventino, narancsliget, Piazza Navona, Via Giulia, Isola Tiberina, Trastevere és a sok santpietrini. De furcsa módon se Dorka, se én nem voltunk a Stadio Olimpicóban, se Róma-meccsen. (Dorka egyszer el akart menni, de akkor éppen büntetésben volt a csapat a vadállat szurkolók (pl. Mattia) miatt, és zárt kapuk mögött vagy vidéken kellett játszaniuk.)

Egyből éreztük, hogy ezt a pillanatot nem szabad kihagyni, és a jegyeladás első napjának reggelén megvettük a nagyon menő helyre szóló jegyeinket. Körülöttünk ültek mindenféle VIP emberek, akiknek volt passzuk a spéci lounge-okba. Dorkának nagyon tetszett az egyik olasz dzsigoló, aki szerinte híres. Felismeri valaki? Közvetlenül a kispadok fölött ültünk, hallottuk, amint bekiabálnak az edzők. Mellesleg itt jön be a képbe Valencia is, mert a Roma jelenlegi edzője, Claudio Ranieri 2004-2005-ben éppen ott tette tönkre a csapatot. Hú, de rossz meccseket láttam ott, sebaj. Azért a Mestallától a Blasco Ibanezen kellemes séta esett a tengerpartig, kebabosok, Naranjos, a Túria kertjei, Torres de Serranos, jamón serrano, az Ayuntamiento a postával, Plaza de Toros és a szűk utcákon és mercadókon át le egészen a Ciudad de las Artes y Cicencias öbléhez…

A meccs drámai volt, nem írom le hosszan, mert aki akar, rákereshet a neten. Lényeg, hogy az első félidőben fölényben játszott a Fulham, és megérdemelten szerzett vezetést egy szöglet után Hangeland fejeséből. A védőnek külön respect, hogy lefejelte Donit, akiről a TV-ben nem látszik, hogy mekkora hatalmas egy állat. Kétségtelen, hogy a félidő végére, és a második félidőben feljött a Roma, egyre több helyzetük alakult ki – igaz, a Fulham sem volt veszélytelen. Az összeállításokból annyi érdekes, hogy Totti sajnos sérültvolt, Gera viszont végig játszott, de a legjobb, hogy életükben először tétmeccsen egymás ellen focizott, ráadásul ugyanazon az oldalon és egyaránt 17-es mezben Bjørn Helge Riise és John Arne Riise, akik testvérek.

Utóbbinak akasztotta össze a lábát az egyébként nagyon jó Kelly, amiért ő piros lapot, a Roma 11-est kapott. A piros lap súlyos bírói tévedés volt (nem volt utolsó ember, nem volt gólhelyzet, nem volt igazán szándékos sem), de nem a legsúlyosabb a meccsen. Hihetetlen pillanat volt, mikor Schwarzer kifogta a büntetőt. 15 percet kellett kihúzni 10 emberrel. A 93. perc legvégén az egyik vak olasz 20 méterről kirúgta a labdát a stadionból. Mindenki biztos volt benne, hogy vége. Nem elég, hogy a bíró nem fújta le a meccset, de teljesen tévesen szögletet adott. Senki nem ért bele a lövésbe. A szöglet előtt megszólalt mögöttünk egy idős bácsi: „Csak ne az utolsó pillanatban. Csak azt ne.” Jött a labda, a csatárok nem érték el, az egyik angol csúsztatta tovább a hosszú oldalra, ahol érkezett Andreolli, a 3-as számot viselő jobb hátvéd. Rajta nem állt védő, hiszen a Fulhamből egy ember hiányzott, és akkor már inkább a beket hagyták egyedül. Kár volt. A srác nemes egyszerűséggel a labdát mellel átvette, majd kapásból bevágta a jobb felsőbe, az ott álló védő feje fölé. Ez volt első gólja a Romában, életében a harmadik.

Mit lehet tehát mondani összegzésképpen? Nagy meccset láttunk, és továbbra sem dőlt el, hogy inkább Olaszország, inkább Spanyolország vagy inkább Anglia. Egy biztos, Claudio Ranierit csípje meg a dér! Visszavágó jövő csütörtökön.

Mögöttem Róma, rajtam Valencia, a kezemben London